2007. július 06. | 12:22
Újabb partysorozatot tesztelnek Budapesten

G+M

Ma estére egy viszonylag új hangulatú buliba invitálják a fiatalokat a szervezők. A Girls and Mathematics elnevezésű rendezvénysorozatot ugyan nem először élhetjük át Budapesten, mégis ez lesz az első szabadtéri party ennek keretein belül. A helyszín a Városliget, ma éjjel.

A bulinak a PECSA mögött található Pántlika Bisztró ad otthont, az este 20:00 órás kezdés után meg sem áll a pörgés, a hangulat egészen hajnali 3:00-ig tart majd. A rendezvény védjegyévé vált öltözet a fehér alapon nyomtatott rózsaszín felirat - GIRLS AND MATHEMATICS - természetesen nem kötelező, de a szervezők állítják: nagy fless, ha valaki ilyenben jelenik meg a bulin.

Már a címből is sejthető, hogy a bulira főként gyönyörködtető lányokat és bennük gyönyörködő fiúkat várnak, na azért nem valami kéjpartyról van szó, de hát ki tudja.

A rendezvény további célja a felejthetetlen hangulat mellett némi nyomást gyakorolni a fiatalok öltözködési, művészeti és zenei ízlésére, illetve a bulik alkalmával szeretnének új, "G+M" irányzatot nyitni a három tényező egymásra hatásának terén. Az öltözék adott, a zenéről neves és kevésbé neves DJ-k gondoskodnak, a partyhangulatról pedig az odalátogató fiatalok.

Az előző bulikból ítélve elég durva éjszaka várható, mindenkinek erősen ajánlott a részvétel. További pozitívum, hogy a belépés ingyenes! Helyszín: a Városliget Hermina út és PECSA közé eső részén: Pántlika Bisztró. És ne felejtsd a pólót! ;)


Szerző: Pi-Zsi   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?