2007. szeptember 29. | 14:22
Lakitelek: új rendszerváltás kell
A lakiteleki találkozó 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián délelőtt az egykori szervezők beszédeikben kormányváltást, és új rendszerváltást tartottak szükségesnek.

Európa és a magyarság esélyei címmel a Kölcsey Házban a lakiteleki találkozó szervezőinek előadásai hangzottak el délelőtt.

Fekete Gyula író, aki húsz évvel korábban és most is az elnöke volt a tanácskozásnak, a magyarság esélyeiről beszélt, s úgy értékelte: "sokkal-sokkal rosszabb a helyzet, mint 20 évvel ezelőtt". Mint mondta, fontos megnevezni, hogy mi rontotta el a magyarság esélyeit. Úgy vélte, a magyarság nem a harcokban volt naiv, hanem a megbékélésben, és a "minden fordulatot túlélő bolsevik párt vezényelte a rendszerváltást és vezényel ma is".

"Gyurcsány Ferenc pártdiktatúrává fokozta le a demokráciát" - mondta Fekete Gyula, aki szerint a kormány elherdálja az évszázadok alatt összegyűjtött közvagyont, és "az utódainkat is eladósítja". "Pusztulásunk, züllésünk megállíthatatlanul folytatódik" - szögezte le az író.

Bíró Zoltán irodalomtörténész: Demokrácia vagy liberális diktatúra című előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy 1989-ben elkezdődött, majd folytatódott az ország vagyonának a kiárusítása, a gazdasági hatalom a régi nomenklatúra kezébe került.

Leszögezte: a "Gyurcsány-Kóka féle bűnszövetkezet" az erkölcsi normákat semmibe véve tönkretette a családokat. A mai magyar társadalom legfontosabb érdekének a Gyurcsány-kormány "mielőbbi eltakarítását" nevezte, mert mint mondta, ha még egy-két évig "uralkodnak, akkor visszafordíthatatlanná válik az országot tönkre tevő folyamat".

"A liberális diktatúrából ki kell szabadítani az országot" - mondta Bíró Zoltán, aki szerint új rendszerváltásról van szó, nemcsak egy kormány leváltásáról, a késlekedés pedig egyenlő az önpusztítással.

Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő az MDF megalakulásáról beszélt, majd az első szabadon választott kormány nehézségeit idézte. Véleménye szerint nem a Szabad Demokraták Szövetségével, hanem a magyar néppel kellett volna paktumot kötni, s az MDF-SZDSZ paktum a demokrácia megszűnését jelentette.

"Nagyon becsültem Antall Józsefet, de ettől a pillanattól kezdve feszültség volt közöttünk" - mondta Kossuth-díjas költő. Csoóri Sándor a parlamenti felsőház létrehozásának szükségét hangsúlyozta. "Ez a demokrácia, a hazugság demokráciája" - tette hozzá.







 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?