2007. október 23. | 13:01
Kósa Lajos: nem a lázongás a módszer!
Nem tüntetéssel, lázongással kell a fennálló kormányt megbuktatni - hangoztatta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke kedden Debrecenben, a nagyerdei '56-os emlékműnél, több mint ezer fős hallgatósága előtt.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerint ma nem áll jogában senkinek erőszakoskodni, hamis párhuzamot vonni az 56-os pesti srácokkal, mert akkor diktatúra volt, ma pedig demokrácia van és nincs az országban idegen hatalom.

Ugyanakkor - mint fogalmazott - kísértetiesen hasonlít egymáshoz az akkori és a mai hatalom mozgásterét meghatározó három tényező. Kósa Lajos szerint mindkettő elveszítette a legitimációját, hazugságra épült és gazdasági csődbe juttatta az országot.

Hogyan tovább? - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus, aki úgy vélte, ma arra kell felkészülni, hogy milyen lesz egy Gyurcsány Ferenc utáni Magyarország.

Kijelentette: aki nem tud tenni az országért, csak hablatyol, annak mennie kell, legyen bármelyik oldalon.

Kósa Lajos beszédében összefogást sürgetett a nemzet felemelkedése érdekében.

"Ma Magyarországon olyan széles összefogásra van szükség, aminek alkotmányos ereje van. E nélkül nem lehet megoldani a magyarországi válságot" - mondta a polgármester.

Kósa Lajos példaként a németországi nagykoalíciót említette, amit "összekényszerített" a német értelmiség és a sajtó. A politikusok ugyanis - vélekedett -, önmaguktól nem, vagy csak nagyon ritkán tudnak összefogni.

A Fidesz országos alelnöke végezetül annak a reményének adott hangot, hogy kiutat találnak a válságból, amire 56 példája jó lehetőség.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz veled Magyarország, csak egyetlen válasz van: virágozni fog. "Egymásnak vállat vetve ezért fogunk dolgozni" - mondta Kósa Lajos.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?