2007. december 11. | 12:22
Botrány! Törvénysértő, de akkor is többször büntet a parkolóőr

Óránként hoznak egy csomagot

Bár a közigazgatási hivatal szerint törvénysértő, a legnagyobb budapesti fizetőparkolási társaság továbbra sem lát semmi kivetnivalót abban, hogy akinek nincs parkolójegye vagy lejárt a cetlije, annyi mikuláscsomagot kapjon, amennyi csak ráfér a szélvédőjére. A törvénysértő fővárosi gyakorlatnak csak a bíróság vethet véget.

Budapesten ma a parkolási társaságoknál kialakult szokásjogtól, illetve a parkolóőr jóindulatától függ, mennyi mikuláscsomagot kap a szélvédőjére az az autós, aki jegy nélkül vagy lejárt jeggyel parkol. A hét kerületben működő, legnagyobb parkolási társaságnál, a Centrum Parkoló Kft-nél például információink szerint az a gyakorlat, hogy a bliccelő autós legfeljebb óránként kaphat újabb büntetést, a parkolóőrök pedig előszeretettel használják ki ezt a lehetőséget.

A közigazgatási hivatal már szeptember elején törvényességi észrevételben állapította meg, hogy sok egyéb mellett a többszörös büntetés is jogtalan. Hiszen ilyen alapon a gyorshajtót is annyiszor lehetne megbüntetni, ahány kamerával a rendőrök a sebességtúllépést fel tudják venni.

A hivatal hatvan napos határidőt adott a Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulása Tanácsának - ez a Centrummal megállapodó hét kerület szövetsége -, hogy a törvénysértő gyakorlatot szüntesse meg. A tanács a határidő lejárta előtt, legutóbbi ülésén foglalkozott is a hivatal észrevételeivel, de a bliccelő autós többszöri megbüntethetőségét nem találta törvénytelennek és nem is kíván azon változtatni.

Forgács Imre, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője a STOPnak azt mondta: az ülésről készült jegyzőkönyvet még nem kapták meg, így a tanács legújabb döntését egyelőre nem tudja kommentálni. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy ugyanazért a szabályszegésért többször is megbüntetni valakit a hivatal álláspontja szerint törvénytelen. A hivatalnak pedig éppen az a feladata, hogy őrködjön a törvényesség betartása felett. Forgács egyébként erről levélben is tájékoztatta mindazon kerületek polgármesterét, amely városrészekben a Centrum működteti a fizetőparkolást.

Ha a tanács továbbra sem oldja fel a törvénytelen helyzetet, a közigazgatási hivatal bírósághoz is fordulhat. Azt, hogy ezt megteszik-e, a hivatal a várt jegyzőkönyvek alapján fogja eldönteni.


Szerző: Pesti Gábor   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?