2008. március 10. | 21:09
Újabb épületrészt újítottak fel a székesfehérvári Bory-várban
Újabb épületrészt újítottak fel a Székesfehérvár egyik nevezetességének számító, magánmúzeumként működő Bory-várban: befejezték az úgynevezett Csúcsos torony tatarozását - közölte a munkálatokat koordináló alapítvány és a Bory család szóvivője.

Rendbe hozták a különleges térkiképzésű torony belsejét, s a szintenként elhelyezkedő, gazdagon díszített szobákat - mondta Ágoston Béla, a hét Bory unoka egyike.

A munkálatokat alapítványi pénzből, valamint önkormányzati és szponzori támogatásokból finanszírozták.

A felújítás-sorozat az udvari szökőkút rekonstrukciójával folytatódik. A nyár elejére ismét működőképessé váló kerti dísz egyébként a vár legrégebbi építménye. Egy korabeli fénykép tanúsága szerint ugyanis már akkor állt, amikor a vár helyén még szőlőtőkék voltak.

A tornyos, árkádos, teraszos, szobrokkal díszített, különleges szépségű várat 1912-ben kezdte építeni, s haláláig bővítette a szó szoros értelmében keze munkájával Bory Jenő (1879-1959) szobrászművész, műépítész.

Az 1980-as évekre leromlott állapotú épületegyüttes felújítását kezdetben a Bory utódok - a művész hét unokája, köztük az akkor még fogorvosként praktizáló Ágoston Béla - próbálták meg finanszírozni, majd alapítványt hoztak létre a helyreállítás kiadásainak fedezésére.

A költségekre pályázatokon, illetve támogatásokból teremtették meg a forrásokat, s ennek eredményeként másfél évtized alatt a vár mintegy 70-80 százalékát sikerült felújítani.

A nevezetes épületegyüttest egyre több turista fedezi fel, s tavasztól őszig számos kulturális rendezvénynek is otthont ad a művész munkáit, műtermének és lakásának egyes részleteit bemutató különleges épület.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?