2008. március 22. | 19:16
Páratlan: indonéz esőerdő Szabolcs megyében
Dél-amerikai házat, a távoli kontinens állatait bemutató épületet avattak a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Állatparkban szombaton - közölte az intézmény ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Az ország második legnagyobb állatkertjének számító park saját fejlesztési forrásából hozta létre a különleges létesítményt, amely két évig épült, mintegy 60 millió forintos költségből - mondta Gajdos László.

Kiemelte: a dél-amerikai házban az Amazonas környéke esőerdőjének egy részét láthatják az érdeklődők, az ott élő állatokkal együtt. Így például tapír, óriáskígyó, leguán, keselyűteknős, vikunya, láma, sőt piranha is új otthonra lelt a sóstógyógyfürdői állatkertben, ahol a világ minden részéből ma már közel 3000 állatfaj egyedeit mutatják be.

Gajdos László a távirati irodának elmondta azt is, hogy a nyírségi állatpark történetének legnagyobb beruházására készül, az Európai Unió támogatásával. Pályázat alapján 1,7 milliárd forint összegű brüsszeli forrásból és a nyíregyházi önkormányzat saját fejlesztési alapjából 4.000 négyzetméteres területen az indonéziai őserdő egy részletét hozzák létre, óceanáriummal együtt.

A dzsungel szinte minden különleges állatának alakítanak ki lakóhelyet, s az egyedeket szafarikon közelről szemlélhetik majd meg a látogatók, köztük a komodói varánuszt (sárkánygyík), az orangutánt vagy a páncélos orrszarvút.

A Közép-Kelet-Európa legnagyobb állatkerti beruházásának is számító sóstógyógyfürdői építkezés előkészületei már javában tartanak, az indonéziai esőerdőt 2010 áprilisában szeretnék átadni a szabolcsi állatparkban.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?