2008. március 24. | 10:02
Hollókő legendája ma is él
A nógrádi palóc településen, Hollókőn ma is őrzik a hagyományokat, a falu az elsők között került a világörökségek közé. A 17-18. században létrejött falu nem vált szabadtéri múzeummá, hiszen mindmáig élő, lakott településről van szó.

A vár legendája

A tatárjárás után a Szárhegyen épült várhoz egy régi legenda fűződik. Az anekdota szerint Kacsics András elrabolta a szomszéd földesúr gyönyörű feleségét, majd épülő várába zárta. Az asszony boszorkány dajkája szövetkezett az ördögfiakkal, akik hollóvá változtak, és kőről kőre bontották el a várat. Az elhordott kövekből aztán a közeli bazaltsziklán új várat raktak, ez lett Hollókő vára.

Népi építészet

A településen a házak kezdetben fából épültek, zsúptetővel. Az 1909-es nagy tűzvész után, szakítva a hagyományokkal, kőalapra épült vályogházakat húztak fel, melyek tetejére cserépzsindely került. Az Ófalu 1911-re nyerte el a mai arculatát, a műemlékcsoport tagjaként jelenleg 67 ház élvez védelmet. A kontyolt nyeregtetős parasztházak homlokfalát jellegzetes, faragott, díszített faoszlopok és tornácok szegélyezik. A hagyományos palóc ház három helyiségből áll: középen található a pitvar, azaz a konyha, az utca felé nyílik a tisztaszoba, ahol a ház ura lakott a családjával, hátrafelé pedig az éléskamra. Itt tárolták a gabonát, és ez volt az idősebb családtagok lakóhelye is. Ha a gyerekek megházasodtak, az utcára néző első ház mögé egy újabb épületet emeltek.

Hagyományok

A falu lakói ma is gyakorolják a régi szokásokat. A húsvéti ünnepség a dombtetőn álló, fatornyos katolikus templomban veszi kezdetét a húsvéti körmenettel. A vendégeket március 23-án és 24-én folklórprogramok, népművészeti kirakodóvásár, kézműves-bemutatók, gyerekjátékok és gasztronómiai ínyencségek várják.

Tudta-e?

A hagyományos női viselet a tarka színű szoknya, amely alá az ünnepnapokon akár 20 alsószoknyát is felhúznak, valamint a gazdagon hímzett fekete kötény, a finom gyolcs ingváll és a színes vállkendő. A hölgyek ékessége a színes szalagokkal és gyöngyökkel díszített főkötő.



 STOP
Forrás: STOP/Blikk Nők












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?