2008. május 01. | 15:31
Nemzetközi angol nyelvű drámafesztivál a Debreceni Egyetemen
Londonból, Nagyváradról valamint az írországi Sligo városából is érkeznek színjátszó csoportok a 9. Nemzetközi Angol Nyelvű Drámafesztiválra, melyet május 2-án és 3-án rendeznek meg a debreceni Víg Kamara Színházban.

Szabó László, a Debreceni Egyetem PR-referensének tájékoztatása szerint az idei drámafesztiválon a debreceni egyetem hallgatói mellett két veszprémi egyetemistákból álló társulat, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatóinak színjátszó csoportja, illetve két nagyváradi együttes is szerepel, továbbá egy ír és egy angol színházi társaság vendégprodukcióját is láthatja a közönség.

A 2008. évi fesztivál újdonsága, hogy ebben az évben első alkalommal adják át a Dick St. George rendezői díjat, amelyet a szervezők 2007-ben alapítottak a névadó amerikai vendégprofesszor debreceni tevékenységének elismeréseképpen.

A veszprémi Pannónia Egyetem Sündisznó csoportjának műsorán Georg Friedrich Handel: Saul című művének adaptációja szerepel, míg a Pulykaszínház társulata Joseph Kesselring Arsenic and Old Lace (Arzén és Levendula) című darabját adja elő.

A Debreceni Egyetem hallgatói Stanley Kubrick híres filmje, a Dr. Strangelove forgatókönyvének színpadi adaptációjával állnak a közönség elé, az előadás címe: The War Room.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatóinak színjátszó csoportja Jack Sharkey darabját adja elő While the Lights Were Out címmel. A Partiumi Keresztény Egyetem egyik csapata Scott Sickles művét mutatja be Dangerous Angels (Veszélyes angyalok) címmel, míg a másik társulat Terri Wilson Help Wanted: A Comedy That Works For a Living című darabbal lép színpadra.

Az ír Institute of Technology egyetemistái Brian Friel Dancing at Lughnassa (Pogánytánc) című művét állítják színpadra, a londoni Royal Hollowayből pedig Libby Worth The Gaze Devised című darabjával érkeznek a diákok.

A nemzetközi drámafesztivál végén zsűri értékeli az előadásokat, melynek tagjai három pénzdíjas produkciós díjat ítélnek oda. Külön elismerést kap a legjobb rendező, színész és színésznő.

A Nemzetközi Angol Nyelvű Drámafesztivált a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Angol-Amerikai Intézete és az Angol Nyelvű Dráma Társaság közösen rendezi.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?