2008. július 25. | 12:31
A pirosító színe egyezzen a bőrünk és az alapozónk tónusával

Egy kis tanács sminkeléshez

A pirosítás elengedhetetlen része az arcfestésnek, mennyiségével azonban bánjunk mindig mértékletesen. A "hegyi levegő" akkor mutat a legszebben, ha a vonásainkat szinte észrevétlenül, a természetesség látszatát keltve élénkíti.

Az ügyesen felkent arcpír életteli, egészséges színt varázsol a vonásokra. A megfelelő árnyalatot úgy találjuk meg, ha megfigyeljük, milyen is az arcunk, amikor valóban kipirosodott egy kis futástól vagy tornától. Válasszuk ezt a színt, mivel ez természetesnek hat majd. Vásárláskor még arra ügyeljünk, hogy a pirosító színe egyezzen a bőrünk és az alapozónk tónusával.

A rózsaszínes pirosító bájossá, kedvessé, míg a barnás, vagy az erősebb tónusok vagányabbá, árnyaltabbá teszik az arcot. Sminkünktől függően használjuk a barnás vagy a rózsaszínes árnyalatot, de ezeket időnként akár keverhetjük is.

Ha alapozás nélkül akarjuk használni a préselt pirosítót, akkor legalább púderezzük át az arcunkat, hogy ne tűnjön foltosnak. Mindig azután vigyük fel a festéket, amikor a szem és az ajak sminkelésével már elkészültünk. Így a pír erősségét aszerint határozhatjuk meg, ahogy az arc többi részéhez a legjobban illik. De bánjunk vele óvatosan, egészen kis mennyiségekben hordjuk csak fel vonásainkra, és fokozatosan érjük el a kívánt tónust.

A pirosító felviteléhez használjunk lekerekített végű, nagy ecsetet. Természetes lesz a hatás, ha nevetünk, és a pírt eközben simítjuk el az arcon felfelé és oldalirányba. A pirosító az arcformáláshoz is remek, hiszen segítségével szinte újrafaraghatjuk vonásainkat. Ovális arcnál az orcák hegyére, hosszúkás arcformánál vízszintesen, a járomcsontra kenjük a festéket.

Ha kerek az arcunk, akkor a járomcsontnál legyen a legerősebb a szín, és a halánték felé fokozatosan halványodjon.

Szögletes vonásoknál az arccsont alá, kifelé elmosva vigyük fel a pírt, s egy kevés kerülhet belőle az áll vonalára.

Esti alkalmakra használjunk erősebb árnyalatot, hogy a gyengébb világításnál is érvényesüljön a smink.



 STOP
Forrás: STOP/Fanny












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?