2008. augusztus 08. | 12:53
Előzetesbe helyezték a halálos miskolci heroin árusát
Elrendelte a bíróság annak a drogdílernek az előzetes letartóztatását, aki a házi őrizetére fittyet hányva adott el halálos heroinadagot a múlt héten egy drogfogyasztónak Miskolcon.

A férfi annyira vakmerő volt, hogy az ellene indított büntetőeljárás, és a kiszabott házi őrizet hatálya alatt is tovább foglalkozott kábítószer terjesztésével: ekkor adott el heroint annak a két embernek is, akik közül az egyik a múlt szerdán elhunyt, míg a másik életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Ezen felül a drogkereskedő bujkált is a hatóságok elől, megszegve a házi őrizet szabályait, ezért a bíróság a ma délelőtti tárgyaláson az előzetes letartóztatás mellett döntött.

A borsodi megyeszékhelyen az elmúlt néhány nap során három drogfogyasztó is életveszélyes állapotba került, s közülük ketten életüket is vesztették, egyértelműen drogfogyasztás miatt. Egy 30 éves férfi az avasi lakótelep egyik lépcsőházában halt meg a múlt szerdán, egy 22 éves prostituált pedig a lakásán, saját ágyában hunyt el - mindkettejük mellett megtalálták a heroinfogyasztás kellékeit is. E hét elején egy 22 éves fiatalember vesztette eszméletét heroinfogyasztás miatt az avasi lakótelep egy félreeső részén, de hozzá a vele együtt drogozó társa még idejében kihívta a mentőket, akiknek sikerült őt visszahozniuk az életbe.

A miskolci rendőrkapitányság nyomozói e héten szerdán elfogták azt a drogkereskedőt, aki a hatóság sejtései szerint a 30 és a 22 éves heroinisták dílere lehetett. Az illetőről kiderült, hogy már korábban is folyt eljárás ellene drogterjesztés miatt, emiatt az elmúlt időszakban is házi őrizet hatálya alatt állt, ám vélhetőleg arra számított, hogy a hatóságok nem figyelnek rá annyira. Feltevések szerint a férfi épp arra készült, hogy átvegye az uralmat a miskolci heroinpiacon, azt követően, hogy a közelmúltban öt ismert kereskedőt is lekapcsoltak a megyeszékhelyi nyomozók. Ettől függetlenül a másik halálos áldozat, a múlt héten elhunyt prostituált feltehetőleg nem tőle, hanem egy külföldi kamionostól szerezhette be a végzetes heroinadagot, az illetőt a rendőrök még nem tudták azonosítani.



 STOP
Forrás: STOP/HavariaPress












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?