2008. augusztus 15. | 12:31
Woody Allen: Én is csak egy birka vagyok a nyájból
Hetvenhárom éves lesz decemberben, évente legalább egy filmet rendez, folyamatosan ír, s most operarendezésre készül. Ami viszont ennél sokkal fontosabb és önmaga számára is meglepő: a magánéletében is kiegyensúlyozott és boldog. Jelenlegi felesége a volt nevelt lánya, Soon-Yi Previn, akivel két gyermeket fogadott örökbe. Korábbi élettársával, Mia Farrow színésznővel két örökbe fogadott és egy közös gyermek szülei.

"Ha évekkel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy feleségem évtizedekkel fiatalabb lesz, nem színésznő, de még csak nem is érdekli az én világom, azt feleltem volna, hogy az illető nem normális. Azt hittem, szépen el fogok venni egy színésznőt vagy egy írónőt, aztán vagy lesznek gyerekeink vagy nem, de soha nem álmodtam magamnak azt, amiben most élek. Tíz éve vagyok nős, és azt kell mondjam, szenzációs" - hangsúlyozza Návai Anikónak adott interjújában Woody Allen, akinek kedvenc színésznője, Scarlett Johansson már a harmadik közös filmjüket forgatták.

"Scarlett minden hangszeren játszik. Gyönyörű, szexi, remek színész, okos, szórakoztató. A kisujjából rázza ki a drámát, egy szempillantás alatt vált át komédiába, ha kell, csacsi, ha kell, okos, és fantasztikusan intelligens. És ami végképp nem elhanyagolható: olyan személyisége van, hogy minden stábot felvillanyoz."

Bárhol játszódnak is Woody Allen filmjei, mindegyik a szerelem körül forog.

"Akár Shakespeare-t nézzük, akár az orosz, az angol vagy a francia irodalmat, bárhogy csűrik-csavarják, mindig minden a szerelemről szól. A filmekben dettó. Tehát ebben a vonatkozásban én is csak egy birka vagyok a nyájból" - olvasható a Szabad Földben.



 STOP
Forrás: STOP/Szabad Föld












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?