2008. augusztus 31. | 07:22
Halálos Iramban: ízelítő a Hazatérésből

Jelenet a filmből

Napvilágot látott a világ autótuning-őrületét elindító Halálos Iramban-filmek negyedik részének rövidke előzetese. A világhálóra felpakolt két perces ízelítőben is látszik, hogy a készítők az elsöprő sikerű első rész elemeihez tértek vissza, így szinte már egy évvel a hazai premier előtt borítékolható a siker.

A két évvel ezelőtt bemutatott, Tokiói hajsza alcímet viselő harmadik rész vegyes fogadtatása után a Universal Pictures arra az elhatározásra jutott, hogy a negyedik, Hazatérés (The Voyage Home) alcímet viselő részben újból összehozzák az első rész legendás párosait, így a főszerepben ismét Vin Dieselt (Dominic Toretto szerepében) és Paul Walkert (Brian O' Connor) köszönthetjük.

A srácok és a legújabb, maximálisan felspécizett amerikai izomautók mellett visszatérnek a vászonra Dom és Brian filmbéli barátnői, Michelle Rodriguez és Jordana Brewster is.

Az előzetes információk szerint a történet a harmadik részben már felvetett drift-témát viszi tovább, ám ezúttal a kipingált japán négykerekűek helyett az amerikai izomautók kerülnek középpontba. A filmben a Transformers-ből már megismert Chevrolet Camaro, valamint egy közel ezer lóerős Nissan Skyline R35 GTR kapja majd a két főszerepet - minden bizonnyal Vin Diesel és Paul Walker alatt.

A kiszivárogtatott fotók alapján a vásznon egy Dodge Charger, egy karbon elemekkel szélesített Ford Mustang, rengeteg Mitsubishi Evo, egy fekete-fehér dekorral díszített Subaru Impreza WRX Sti és egy rózsaszín VW Beetle is feltűnik majd, utóbbi valószínűleg az egyik női főszereplő járgányaként.

A negyedik részben a főszereplők - és velük együtt a történet is - visszatérnek az Egyesült Államok nagyvárosainak utcáira, a főbb jelenetek Los Angelesben és a mexikói sivatagban játszódnak majd. A 2009. június 5-én hazánkba érkező, az előző részeknél is merészebb üldözésekkel, lopásokkal és hajmeresztő versenyekkel színesített moziban a főszereplők ismét megmutatják az utcai versenyek lényegét: nyomni a gázt, amíg csak bírja a kaszni.


Szerző: Pi-Zsi   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP


Képgaléria

Jelenet a filmből Jelenet a filmből










1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?