2008. szeptember 29. | 14:37
Hal a tortán - ez az igazi pofon az RTL-nek

Újra barátok közt - Fotó: redlemon

Körtvélyessy Zsolt személyisége meghasadt azon a napon, amikor ő főzött a Hal a tortán vendégeinek. A színész ugyanis egész nap Hoffer Józsi bőrébe bújva vásárolt, főzött és udvarolt.

Körtvélyessy Zsolt, a Hal a tortán hétfői vendéglátója Hoffer Józsiként várta vendégeit. A Barátok közt egykori főszereplője belehelyezkedett egykori karakterébe, és úgy vásárolt, viselkedett és udvarolt, ahogyan Hoffer Józsi tette volna. "Egész nap Hoffer Józsit alakítottam, ami néha egészen különleges helyzeteket hozott. Hoffer ugyanis hevesebb vérmérsékletű, mint amilyen én vagyok. Így időnként, amikor Somorjai Tibor és Halász Gábor összevesztek, odacsaptam az asztalra, holott Körtvélyessy Zsolt nem tette volna."

Ráadásul a színész Hoffer Józsiként még udvarolt is. "Én nős ember vagyok, tehát nem szoktam nőket hódítani, Józsi azonban özvegy, így ő minden módon tehette a szépet Komonyi Zsuzsinak. Először megakadályoztam, hogy Zsuzsit Halász Gábor medencéjébe dobják, majd verseket duruzsoltam a fülébe." A színész felesége azonban nem értette félre a tréfát, és nem féltékenykedett az urára. "A feleségem színésznő, így megértette, hogy ez az egész játék, és nincs oka haragudni."

Annak ellenére, hogy Körtvélyessy Zsolt nem szokott főzni, mégis szinte gond nélkül elkészítette a vacsorát. Csak a levessel akadtak gondjai, először ugyanis elrontotta a receptet, ezért az egész procedúrát újra kellett kezdenie. "Szó szerint mentem a levesbe, de másodjára már sikerült ez a fogás is."

Zsolt nem kért segítséget, csupán a felesége és az édesanyja fotóját tette ki a konyhába, és ezekkel társalogva készítette el a menüt. "Csak az okozott nehézséget, hogy teljesen elfáradtam. Reggel tíztől hajnali fél háromig tartott a vendégség, majd további két órába telt, mire rendet tettem. Így végül ötre kerültem ágyba. De nem bántam, mert jól esett a régi barátokkal nosztalgiázni. Akárkivel nem is ültem volna egy asztalhoz, de ez a társaság nagyon szimpatikus volt." A vacsora alatt feltűnt a Barátok közt elengedhetetlen állandó szereplője, Berci kutya alteregója is, aki jelenlétével emelte az est fényét.



 STOP
Forrás: STOP/RedLemon


Képgaléria

Hofferék ismét együtt - Fotó: redlemon Buli után a takarítás - Fotó: redlemon Olyan, mint egy szerelmi jelenet - Fotó: redlemon Hajnali kifulladás - Fotó: redlemon











1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?