2008. október 20. | 13:47
Október 23: forró pontok, kordonhegyek - hova ne menjünk?

Tavaly csúnya lett az ünnep előestéje - fotó: STOP

A nemzeti ünnepen taktikát vált a rendőrség és nem tömeget akarnak oszlatni, hanem a rendbontók bejutását megakadályozni. Ellenőrző és átengedő pontokat állítanak fel a fővárosban, aki pedig hátizsákkal, csuklyában sétál rendezvények közelében, az számíthat rá, hogy igazoltatják és átvizsgálják.

Október 23-ára eddig összesen 464 rendezvényt jelentettek be a fővárosban. Ebből kiemeltként 16-ot kezel a rendőrség - mondta el Bozsó Zoltán ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója hétfő délelőtt. Ugyanakkor ez a szám elvileg még emelkedhet is, mert legkésőbb keddig lehet területfoglalási engedélyt kérni a hatóságtól. A 16 kiemelt rendezvény többsége állami ünnepség, illetve olyan szervezetek megmozdulásai, amelyek esetében rendszeresek a rendbontások.

Információink szerint a rendőrök 23-án - a nem állami események közül - különös figyelmet fognak fordítani a Magyar Önvédelmi Mozgalom Terror Háza előtti rendezvényére, a Deák téri Jobbik maggyűlésre és a Hazatérés templomából induló, szintén a Deák térre tartó nemzeti vonulásra. A rendőrség várhatóan nagy erőket fog majd Opera közelébe is vezényelni, mivel ez a két előbbi forró helyszín között van és itt az este magas rangú állami vezetők részvételével díszelőadást tartanak majd.

Fokozott ellenőrzés a lesz a fővárosban

Ezekért és az egyébként is nagyszámú esemény miatt a főváros területére fokozott ellenőrzést rendeltek el október 22. és 25. között. A rendőrök gyakrabban fognak igazoltatni, ruhát, csomagot átvizsgálni. Bozsó elmondta, kaptak olyan jelzést is, hogy néhányan egyes rendezvények békés jellegét szeretnék megzavarni, ezért itt kiemelt ellenőrzést végeznek majd. A rendészeti igazgató szerint, akik például hátizsákban, csuklyában jelennek meg események közelében, azokat biztosan igazoltatják és átvizsgálják a helyszín biztosítását végző egyenruhások.

A közlekedést az is nehezíti majd, hogy a rendőrség egyes eseményeknél kordonozást és a terület lezárását fogja alkalmazni. A lezárt területekre csak azokat engedik be, akik ott laknak, vagy a megmozdulás résztvevői. Ha bármilyen jogsértés történik, akkor közbeavatkoznak, kiemelik a rendbontókat és azonnal, gyorsított eljárásban járnak el ellenük - figyelmeztetett Bozsó.

Ellenőrző és átengedő pontokat állítanak fel

Samu István, a rendezvényeket biztosító készenléti rendőrség vezetője beszámolt arról, hogy az ünnepségekre nem csak a rendőrség változtatott taktikát, hanem a helyzet is kikényszeríti, hogy más biztosítási módszert alkalmazzanak. Mint mondta, sok rendezvény lesz egy időben, egymáshoz közel, ezért a korábbiakkal ellentétben egy esetleges rendbontásnál nem a tömegoszlatás, hanem a rendbontók tömegből való kiemelése lesz a céljuk. A kordonozáson és útlezárásokon túl a városban ellenőrző- és átengedő pontokat létesítenek, ugyanis szerintük ez a legbiztosabb módszer a notórius rendbontók kiszűrésére és az elszigetelésükre. A gyanús elemeket pedig eleve be sem engedik az eseményekre.

A rendőrség beszámolt arról is, hogy a sűrű hétvége idején, egy ingyenesen hívható zöld számot fognak üzemeltetni, ahol a lakosság kaphat tájékoztatást, hogy hol és meddig vannak érvényben útlezárások, parkolási tilalmak. A számot és a lezárások térképét is hamarosan megjelentetik a rendőrség honlapján.


Szerző: HPG   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?