2008. október 25. | 16:07
Elképesztő: egy olimpikon akart robbantani a Nyugati térnél!

Csak a szerencsén múlt, hogy nem robbant fel a bomba

Kezdődik a terror! - legalábbis ez derül ki a titkosszolgálati jelentésekből. Az, hogy T. Krisztián csütörtökön nem robbantott, csak a szerencsének volt köszönhető. A STOP információi szerint a volt cselgáncsozó olimpikon éppen két társára várt, amikor rajtaütöttek a szervezett bűnözés elleni osztály munkatársai, akik az akció előtt az Aradi utcában gyülekeztek.

A csőbombák egy XIII. kerületi, Szent László utcai autószervízben készültek. A műhely tulajdonosa T. Krisztián apja, aki oszlopos tagja a Lelkiismeret 88 nevű szélsőséges csoportnak. Anno azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy a romániai magyar falvak kiirtása ellen hangot emeltek 1988-ban.

Péntek este a szervízben is mindent átvizsgáltak a rendőrök, de ott nem találtak más terrorcselekményre utaló nyomot. Mint azt néhány helybelitől a közeli borozóban üldögélve megtudtuk, már egy-két hete figyelhették a műhelyt a rendőrök.

"Utólag összerakva a dolgokat minden világos. Sokszor zárás után is égett a villany még egy ideig. Akkor csinálhatták a bombát" - mondta el a STOP riportereinek a magát Judyként bemutató férfi, aki nyugdíjasként naphosszat az utcákat rója, és mint elmondta, napokon keresztül várakozott két férfivel egy sötét autó, elképzelhető, hogy ez is a megfigyelés része volt.

A csütörtöki elfogásnak azonban sokkal nagyobb jelentősége van, mint azt gondolhatnánk. Az üzenet csak annyi, hogy ha létszámfölényben vannak a rendőrök, és nem lehet tüntetni, gerillaharcba kezdenek a szélsőségesek. Csak idő kérdése, hogy mikor fogják felrobbantani az első pokolgépüket. Jónéhány beépített fedett nyomozó dolgozik a szélsőséges szervezetekben, kezdve a Magyar Gárdától egészen Budaházyékig, de a legveszélyesebbek a szervezetlen, ügyeskezű, szürke elégedetlenek, akik egyedül akarnak hősök lenni.

"Naponta 10-20 bejelentés érkezik hozzánk. Van, aki a szemközti ház ablakán benézve hatalmas horogkeresztes zászlót lát, és ezért szól nekünk, de több névtelen hívásunk is van, melyek tűzközelből jönnek, innen tudjuk, hogy mit terveznek a rendbontók" - nyilatkozta az egyik felderítésben részt vett rendőr, aki maga is a tüntetők soraiban gyalogolt 23-a estéjén, és folyamatosan jelentette a mintegy 200 fős tömeg mozgását.


Szerző: -kp-   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?