2008. november 14. | 19:39
Nincs egyezség a Hospinvest és a VÉSZ között
Nem jutott egyetértésre a Hospinvest Zrt. és a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) pénteken abban a kérdésben, hogy a cég törvényesen működteti-e az egri Markhot Ferenc kórházat.

Amennyiben a Hospinvest szombatig nem hagyja el a kórházat, a VÉSZ megszállja a vállalat egyik székházat - mondta Éliás Ádám, a szövetség elnöke a tárgyalás után az MTI-nek, azzal indokolva tervezett lépésüket, hogy nem kaptak kielégítő választ a törvényességet illetően.

A Hospinvest az MTI-hez eljuttatott közleményében ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy a VÉSZ nyílt fenyegetése miatt megtették a feljelentést az egri kórház és a cég vezetőinek magántulajdonhoz, és a magánélet nyugalmához fűződő jogai védelmében.

A Hospinvest beszámolt arról is, hogy általuk kezdeményezett találkozón a vállalat bemutatta a VÉSZ-nek azokat a dokumentumokat, amelyek állításuk szerint azt igazolják, hogy működésük törvényes, de ezeket az iratokat a VÉSZ nem fogadta el, s "bele sem voltak hajlandók tekinteni".

A VÉSZ szerdán már tüntetett a cég Megyeri úti székháza előtt, mert szerintük a Hospinvest törvénytelenül üzemelteti az egri megyei kórházat, miután a bíróság megsemmisítette a pályázatát.

A Hospinvest november 1-je óta üzemelteti az egri Markhot Ferenc Megyei Kórházat. Heves megye önkormányzata idén március 25-én döntött arról, hogy a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti az intézményt.

Szeptember 15-én a Heves Megyei Bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei önkormányzat határozatát, amely a HospInvest Zrt.-t nyilvánította a vagyonkezelési pályázat győztesévé. Sós Tamás (MSZP), a megyei közgyűlés elnöke azonban másnap bejelentette: nem bontják fel a szerződést.

Az MTI által korábban megkérdezett jogászok szerint az ítélet
nem érinti közvetlenül a megye és a cég között létrejött szerződést,
annak felbontása polgári peres úton kezdeményezhető.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?