2008. december 20. | 10:28
Milyen a tökéletes fenyőfa?
A lucfenyő illatos, de hamar lehullanak a levelei, a normand tartósabb, de kevésbé szagos, a műfenyőben pedig jóformán semmi természetességet nem találni. A természetbarátok földlabdás fát is választhatnak maguknak, ám csak a legkisebb példányoknak van esélyük a túlélésre.

December elejétől már kaphatók az áruházak parkolójában, a piacokon és a forgalmasabb tereken a vágott fenyőfák. A végleges választást érdemes minél későbbre hagyni és gondosan, több helyen is válogatni.

Bármilyen típust is szemelünk ki, mindenképpen győződjünk meg arról, hogy frissen vágott-e. Állítsuk fel a fát, és tönkjével üssük a talajhoz: ha akárcsak pár tűlevél is lehullik, érdemes másikat keresni. Fogjunk meg egy ágat, és húzzuk végig az ujjainkat az ágon magunk felé: ha sok tűlevél marad a kezünkben, szintén nézzünk másik fa után! Avagy hajlítsuk meg egyik tűlevelét: ha gyorsan kirúgja magát, akkor még friss a fa, ha pedig görbe marad, akkor már félúton jár a kiszáradás felé.

Ha élő, földlabdás fenyő mellett döntünk, akkor inkább kisebb példányt válasszunk: a nagyobbak ugyanis nagy eséllyel nem élik túl a kiültetést. A fenyőnk ez esetben legfeljebb 150-180 cm magas lehet, az ennél nagyobb példányok csak úgy maradhatnának meg, ha óriási földlabdával szállítanák őket.

Ünnep előtt

A legszebb fákra hamar lecsapnak az igényes vásárlók, ezért legalább egy héttel szenteste előtt érdemes megvásárolni és ezután megfelelően tárolni, hogy méltó dísze lehessen a lakásnak.

A kertes házban lakóknak egyszerű dolguk van: a megvásárolt karácsonyfát a beállításig bokrok között elfektetve, lombbal letakarva tarthatják. Ha erre nincs mód, a lakás leghidegebb helyiségében tároljuk, akár egy vödör vízbe beállítva. Gyakran a fát az erkélyre rakják ki vagy egyszerűen kilógatják az ablakon. Mivel a téli napsütés és a szél is szárít, ajánlatos az összekötözött fát nedves papírral vagy ronggyal burkolni és ezt még fóliába vagy szemetes zsákba becsomagolni.

A gyökeres karácsonyfákat a velük kapott edényben tartsuk, lehetőleg nem túl erős fényben. A lakásba legfeljebb két hétre vigyük be, majd a beültetés előtt egy napra kerüljön vödörbe (híg agyagpépbe vagy legalább vízbe), hogy a vízveszteséget pótolhassa.



 STOP
Forrás: STOP/Képes Újság












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?