2008. december 19. | 16:28
Kovács László: az EP-választások kampányában nem a belpolitikával kellene foglalkozni
A belpolitikai kérdések helyett inkább az uniós normákkal kapcsolatos kérdéseket kellene hangsúlyoznia az MSZP-nek a jövő évi európai parlamenti választásokat megelőző kampányban - mondta Kovács László szocialista politikus pénteken az MTI-nek nyilatkozva.

"Ha az európai parlamenti választáson nem belpolitikai kérdések állnak majd a középpontban, hanem az, hogy melyik párt az, amely leginkább tudja az európai értékrenddel, szokásokkal, normákkal összhangban képviselni és érvényesíteni a nemzeti érdekeket, akkor a szocialistáknak most is jó esélyük lenne" - hangsúlyozta Kovács László. Hozzátette: az MSZP kampánystratégiájának is ez lehetne a fő iránya.

2004-ben a kilenc mandátumot a szocialista párt vezetői közül sokan katasztrofális vereségnek értékelték. Azt gondolom, hogy most nem lennének elkeseredve, ha kilenc mandátumot szerezne a szocialista párt - mondta a politikus az MTI azon kérdésére, hogy hány szocialista mandátumot tart reálisnak a 2009-es választásokon.

Kovács László arról is beszélt, hogy ha jelölik, újra elvállalná az uniós biztosi tisztséget.

Az MTI néhány hete az MSZP több elnökségi tagjától úgy értesült, hogy a párt európai parlamenti választási listáját nem Gyurcsány Ferenc pártelnök, miniszterelnök vezeti, és vélhetően igazán nagy "húzónév" sem lesz a listán, amelyről a jövő márciusi tisztújító kongresszus dönt.

A jelenlegi szocialista EP-képviselők közül a hírek szerint Kósáné Kovács Magdán kívül a többiek szívesen dupláznának - közölték szocialista vezetők. Mint mondták, felmerült az is, hogy megpályázza az európai parlamenti képviselői helyet Kökény Mihály, Baráth Etele és Szabó Zoltán is.

Ahogy húzónévvel sem, úgy nagy kampánnyal sem készül az MSZP az EP-választásokra - így nyilatkoztak a párt vezetői.

Nyakó István, a párt szóvivője egy nappal később azt hangsúlyozta, hogy az MSZP aktív kampánnyal készül az európai parlamenti választásokra.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?