2009. március 04. | 04:31
Szlovák-magyar egyperces filmpályázat: izlandi és szlovák győztes
A szlovák-magyar egyperces filmpályázat fődíját megosztva Borkur Sightorsson izlandi és Miroslav Remo szlovák művész nyerte el, Patrovics Tamás magyar rendező a dunaszerdahelyi focimeccsen történt incidenst feldolgozó animációs filmjéért a zsűri különdíját kapta - közölte a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet sajtótitkára kedden az MTI-vel.

Juhász Katalin felidézte, hogy a pozsonyi Azyl és a budapesti Busho fesztivál szervezői - akiket a pozsonyi magyar intézet "hozott össze" - közösen hirdettek pályázatot annak bizonyítására, hogy létezik normális szlovák-magyar viszony. A pályázat címe: "Nyitott társadalom vagyunk", s egyik témája a szlovák-magyar viszony volt, amelyet 6-7 filmes dolgozott fel.

A pályázatra, amelyre társadalmi kérdéseket érintő rövidfilmekkel lehetett még jelentkezni, öt országból összesen 124 mű érkezett. Az előzsűri ezek közül 30 alkotást juttatott a döntőbe - mondta Juhász Katalin, hozzátéve, hogy a díjátadót hétfőn késő este tartották Pozsonyban.

Tájékoztatása szerint az öttagú nemzetközi bírálóbizottság, amelynek tagja volt két magyar filmrendező, Bollók Csaba és M. Tóth Géza is, a fődíjat Borkur Sightorsson Support című, az eutanáziáról szóló egypercesének és Miroslav Remo elhagyott idős emberekről szóló, Ecce Homo című filmjének ítélte. A két fődíjas film alkotói mintegy 1 millió forintnyi eurón osztozhatnak.

Ne hagy el az agyad! című művével a legjobb animációs filmnek járó különdíjat vehette át Patrovics Tamás, aki a magyar fociszurkolók és a szlovák rendőrök dunaszerdahelyi összecsapását dolgozta föl humoros stílusban - mondta Juhász Katalin.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 21 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?