2009. április 02. | 15:59
A közszféra is átállhat a szabad szoftverekre!
Szabad az út a nyílt forráskódú szoftverek és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások beszerzése előtt a költségvetési intézmények, valamint a közoktatás és a felsőoktatás számára - jelentette be Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Az ezt lehetővé tevő közbeszerzési eljárásról szóló felhívás napokon belül megjelenik magyar nyelven az Európai Unió Hivatalos Lapjában, valamint a TED-adatbázisban (ted.europa.eu) előreláthatóan a jövő hét folyamán. A felhívásban ugyanakkora, 12 milliárd forintos keretösszeg szerepel a nyílt forráskódú szoftverekre vonatkozóan, mint a Microsoft- és a Novell-termékekkel kapcsolatban.

Baja Ferenc közlése szerint a döntés célja, hogy Magyarországon növekedjen a verseny, s a szakmai és a tudományos szervezetek esélyt és lehetőséget kapjanak arra: összefogva más piaci szereplőkkel, erősítsék a nyílt szabványokon alapuló gondolkodásmód, tevékenységek és társadalomszervezés elterjedését.

A kormánybiztos reményei szerint a magyar informatikai piacban van olyan erő, hogy képes lesz valós szolgáltatási alternatívát nyújtani a zárt rendszerű, kódolt szoftverek szállítóival szemben.

Bódi Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára elmondta: az elmúlt öt évben komoly szakmai munka folyt e lehetőség megteremtéséért. 2004-ben állt fel a Szoftver Kompetencia Központ, ahol azt vizsgálták, mit lehet kihozni az ilyen típusú támogatási rendszerekből. A központ azonban mindössze egy évig működött.

Jelenleg a kompetencia központ újraindításáról tárgyalnak a szabad szoftveres cégcsoportokkal annak érdekében, hogy e szoftverek hatékonyságának bemutatásával segítsék az átállást a közigazgatási szerveknél, a közoktatási intézményeknél - mondta a szakállamtitkár.

Megjegyezte: a támogatási keretösszeg csak a licencekre vonatkozik, az átképzések költségeit az intézményeknek kell állniuk.

Bódi Gábor szerint az idei próbaév lesz, a kezdeményezésnek sokféle végeredménye lehet, elképzelhető, hogy nem sikerül élni a lehetőségekkel, de az is lehet, hogy nem remélt mértékben történnek meg a lehívások.

Keresztesi János, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke a döntést abból a szempontból tartja stratégiai jelentőségűnek, hogy végre Magyarországon is elindulhat egy olyan közösségformálás, amelyre eddig még nem volt lehetőség. Valamint megindulhat e területen a műhelymunka és a szakemberképzés is.

A nyílt forráskódú szoftver olyan programot jelent, amelynek működése szabadon, bárki által megismerhető, tanulmányozható, felhasználható, fejleszthető, a fejlesztés pedig szabadon terjeszthető és továbbadható.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?