2009. június 17. | 22:38
Tanárokat vádol Esztergom polgármestere egy diák öngyilkossága miatt
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi és a Szent István Gimnázium tanári karának felelősségét is felvetette Esztergom polgármestere szerdán amiatt, hogy a vonat alá feküdt az iskola egyik diákja. A gimnázium közalkalmazotti tanácsa visszautasította Meggyes Tamás állításait.

A 16 éves fiút múlt szombaton, Dorogon gázolta halálra a vonat. A rendőrség közlése szerint a mozdonyvezető látta, hogy a fiú szándékosan a sínre fekszik, de azonnali vészfékezéssel sem tudta már megakadályozni a balesetet.

Meggyes Tamás polgármester szerdán a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: "ez 2-3 éves felelőtlen pedagógusi magatartás következménye, voltak olyan tanárok vagy tanár, aki a gyerekeket, köztük ezt a szerencsétlen fiút is belehajszolta egy olyan küzdelembe, ami nem a gyerekek ügye".

Hangsúlyozta, hogy ez a magánvéleménye, s kijelentette: a diákcsíny összefüggésben van azzal a diáksztrájkkal, amit a pedagógusok kezdeményeztek.

Mint hozzátette, árulkodó a fiú utolsó üzenete, miszerint nem akart szégyent hozni az iskolára. "Én azt gondolom, ebből sok minden következik és komoly pedagógusi hibák lesznek megállapíthatók" - mondta a polgármester.

Az MTI úgy tudja, az önkormányzat fekete lobogót tett ki a városházára és megüzente a nevelőtestületnek, hogy csütörtöktől egy héten át reggel nyolctól délután négy óráig minden tanár köteles a gimnáziumban tartózkodni, a vizsgálat miatt.

A tantestület névtelenséget kérő tagjainak tájékoztatása szerint az iskolában kialakult egy kör, amelynek tagjai különféle diákcsínyeket követtek el és ezért pontokat lehetett szerezni.

A 16 éves fiú szombaton dél körül osztálya termében meggyújtott egy újságot, majd azt a szemetesbe dobta, miközben a diákok többsége egy gyűlésen volt. A füstöt felfedező tanárok közölték vele, hogy addig nem mehet haza, amíg nem beszélt az igazgatóval. A gyújtogatásról jegyzőkönyvet vettek fel és telefonon tájékoztatták a diák édesanyját. Megemlítették, hogy korábban egy másik diákcsíny kapcsán is szóba került a fiú neve, de ő tagadta, hogy ahhoz köze lett volna.

A fiú végül nem beszélt az igazgatóval, hanem a táskáját hátrahagyva távozott az iskolából és a vonat elé vetette magát, édesanyja csak este kezdte keresni az osztályfőnöknél.

A gimnázium közalkalmazotti tanácsa az MTI-hez eljuttatott közleményében visszautasította Meggyes Tamás nagy nyilvánosság előtt elhangzott állításait és leszögezte: azok megalapozatlanok, minden tényt és hiteles információt nélkülöző vádaskodások. Rámutattak arra, hogy a polgármester a műsorban elmondta: nem járt a helyszínen és az igazgatóval sem beszélt ez ügyben, sem személyesen, sem telefonon.

Az esztergomi önkormányzat és a Szent István Gimnázium viszonya akkor romlott meg, amikor az intézményt egy várostól távol lévő ingatlanba költöztették és két hetet csúszott a tanévkezdés. A képviselő-testület leváltotta az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót; az erről döntő ülésen tojással dobálták meg a polgármestert, majd 800 ember tüntetett a városháza előtt.

Az elmúlt hetekben a képviselők öt évre kinevezték a korábban egy évre megbízott igazgatót, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a szülők és a diákönkormányzat is elutasította. A döntés ellen tiltakozva visszaadta városi kitüntetését a gimnázium nyugalmazott címzetes igazgatója.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?