2009. június 29. | 18:53
Frissen festett turistajelzések a Káli-medencében
Önkéntesek festették újra a turistajelzéseket Salföldtől Kékkútig, visszakapcsolva az útvonalat az országos Kék-túra vérkeringésébe.

A Veszprémi Természetbarát Szövetség önkéntesei, a Kékkúti Ásványvíz Zrt. dolgozói, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai a közel 4 kilométeres távot bejárva szépítették meg a Káli-medencét is érintő Kék-túra vonal egy szakaszát: a lekopott, sok helyen alig látható kék jelzéseket 10 év után újrafestették.

A túrajelzések festése mellett a bakancsos turisták tájrendezést is végeztek: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának iránymutatásai alapján a résztvevők a tájidegen ecetfasarjakat vágták vissza - közölte az esemény kommunikációjával megbízott cég hétfőn.

A Természetbarát Szövetség, amelynek Veszprém megyében 667 tagja van, ebben az évben kiemelten figyel a Balatoni Kék-túra szakaszainak felújítására. Az önkéntesek nemcsak ezen a tájon, hanem az egész ország területén végzik a csaknem 13 ezer kilométer jelzett turistaút tisztítását és karbantartását.

A túrával a Theodora ásványvizet kitermelő és palackozó cég a táj szépségeire és védelmére kívánja felhívni a kirándulók figyelmét. A vállalat környezetvédelmi missziójának részeként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságával együttműködésben építette ki 2004-ben a Theodora Tanösvényt, valamint 2006-ban a Theodora-Kékkő Tanösvényt.

A két, egyenként nyolc kilométer hosszú, önmagába visszatérő túraút a Káli-medence természeti kincseit, vízbázisát és kőzettani érdekességeit, valamint az itt élő népek hagyományait mutatja be a turistáknak.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?