A magyar gazdaság nincsen jó pályán Fotó: Mészáros Annarózsa
"Ahogyan nő a szegények száma, úgy nő a lakosság intoleranciája" -véli Ferge Zsuzsa. A STOP-nak adott interjújában a szociológus azt állítja, hogy az intolerancia már a társadalom alapvető megoldási mechanizmusaiban is jelen van. Az MTA Gyermekszegénység elleni irodájának vezető szakértője szerint a tanulatlan százezreket főleg a mezőgazdaságban és a vízgazdálkodásban lehetne foglalkoztatni.
STOP: Húsz évvel vagyunk a rendszerváltás után. Ön szerint a politika ez idő alatt fel tudott mutatni valódi eredményeket a szociális területen?
- Ferge Zsuzsa: Van, aki azt mondja, hogy a rendszerváltás elbukott, mások azt, hogy még az elején vagyunk és még nagyon sok mindent ki lehetne belőle hozni. Abban viszont a többség egyetért, hogy nem nevezhető sikertörténetnek, hiszen a társadalomnak több mint a fele rosszabbul él, mint korábban. Vannak viszont sikertörténeti elemek, mint a szabadság vagy a demokrácia megerősödése, de sokaknak nem olyan fontos, hogy szabadon utazhassanak, mert úgysem tudnak utazni. Komoly társadalmi újítás nem történt, viszont bizonyos kihívásokra megpróbált az ország nem túl rossz válaszokat adni. A hajléktalan ellátás megindítása és fejlesztése Magyarország viszonyaihoz képest tisztességesen ment végbe. Amitől zsákutcába került az az, hogy a cél nem a hajléktalanok lakáshoz jutása, vagy a kiút keresése volt. Ugyancsak jó, hogy Angliából (sok változtatással) adaptáltuk a kisgyerekek korai képességfejlesztését szolgáló Gyerekházakat, a Biztos Kezdet programot.
- Statisztikák szerint Magyarországon a lakosság 32 százaléka létminimum alatt él, ráadásul ebből csaknem 600 ezer a gyerek. Melyek a legnagyobb kihívásai most a szegénységpolitikának?
- A magyar gazdaság nincsen jó pályán. A multik és a belső kis- és középvállalatok arányának problémája, valamint a mezőgazdaság erőteljes szétverése kiegészültek a korai magánosításoknak a természetrajzával. Ezek a tényezők két jelenséget eredményeztek: az egyik, hogy nagyon nehéz megtalálni a helyes fejlődési pályát, a másik, hogy rendkívül alacsony az aktivitási arány. A probléma alapvetően a tanulatlan munkaerőnél jelentkezik, ráadásul az elmúlt húsz évben semmi sem történt annak érdekében, hogy ezek az emberek valahogyan munkát találjanak. Sokan mondják, hogy "de hiszen itt vannak a közmunkaprogramok". Viszont Magyarországon a közfoglalkoztatás gyakorlata zavaros. Jelentős ráfordítással sem volt képes eddig 60-80 ezernél több ember időleges (egymást váltó) foglalkoztatására. Sok szabadságkorlátozó, nem-piaci eleme van, és a többséget nem képes visszavezetni a munkaerőpiacra.
Hozzáteszem, hogy ha a gyerekek érdekében nem történik sokkal több, akkor az ország jövője sokkal nagyobb veszélyben van annál, mint ami a rossz gazdasági helyzetből adódik. Ha a közoktatás nem változik, akkor a rendszerből nem tudnak kikerülni olyan gyerekek, akik képesek lesznek valamire. Az iskolák nagyon nagymértékben felelősek azért, hogy a gyerekek harmada funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolából. Mi azt mondjuk, hogy az iskola nem csak oktat, hanem nevel is, de a jelenlegi rendszer nem törődik azzal, hogy mi történik például a gyerekek szabadidejében. Egyszerűen nincs végiggondolva, hogy mire való az iskola.
- A pártok - és inkább az ellenzék részéről - gyakran kampányolnak azzal, hogy az alacsonyabb adó, kedvező lehet a vállalatokra, közvetve pedig a munkahelyteremtésre nézve. Egyetért ezzel?
- Nem gondolnám, hogy egy néhány százalékos adócsökkentés tömegesen teremtene munkahelyet azok számára, akik jelenleg kívül állnak a munkaerőpiacon. Egyes elképzelések szerint a tanulatlan százezreket főleg a vízgazdálkodásban és a mezőgazdaságban lehetne alkalmazni, viszont ezt egy 5 százalékos adócsökkentés hozadékából nem lehet megvalósítani. Bizonyos értelemben ugyanis ezek is közmunkák lennének, és ezek megtervezéshez, végrehajtásához, a szükséges eszközök biztosításához ennél több közpénz szükséges.
A programokban szereplő adóprogresszió csökkentéséről pedig azt gondolom, hogy egy kormányzatnak az újraelosztás változtatásához egyetlen eszköze van, mégpedig a tisztességes progresszív adóztatás. Válság idején normális ország adót emel, nem adót csökkent, úgyhogy sem az egységes adókulcs felé való elmozdulást, sem a válság idején való adócsökkentést nem tudom helyeselni. Ma az adócsökkentés azt jelenti, hogy ha a kormány bárkinek bármit akar adni, akkor az államnak további hiteleket kell felvenni. Több hitel, több adósság, több kormányzati kiadás - ez pedig egy ördögi kör.
Tulajdonképpen minden előző kormánnyal szemben - egy két év kivételével - az volt a kritikánk, hogy egy olyan országban, ahol az egyenlőtlenségek parttalanul emelkednek, a kormány számos intézkedése a felső- vagy középosztályt erősíti, és a legszegényebbeket gyengíti. A szocialista kormányzat idején megszűnt a szocpol, de ekkor született meg az Út a Munkához program. Ez a kormányzat még hajlamos volt azért arra, hogy meghalljon bizonyos kritikákat, amelyek arról szóltak, hogy a válság legnagyobb veszélyeztetettjei a szegények. Néhány kisebb kérdésben sikerült is a civileknek meggyőzniük a kormányt.
Súlyos következményekkel járhat a lakosság intoleranciája - a cikk folytatódik, lapozzon!
A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.
Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések