2010. február 01. | 19:44
Az LMP konstruktív ellenzékiségre törekedne
A közélet megtisztítása, a korrupció megállítása, a párt- és a kampányfinanszírozás törvényessé tétele mellett a helyi gazdaságok megerősítését, valamint a mélyszegénység megszüntetését is kiemelt programként kezeli a Lehet Más a Politika (LMP) - mondta Vágó Gábor, a párt választmányának tagja hétfőn Kecskeméten.

A politikus közlése szerint az LMP Bács-Kiskun megye mind a tíz választókerületében indít jelöltet, s Vágó Gábor valamennyiüket bemutatta a sajtótájékoztatón.

Az LMP kiemelt figyelmet fordít az ajánlószelvény-gyűjtésre - hangsúlyozta a politikus. Mint elmondta, a választási kampányra szánt pénz első részét, 40-50 millió forintot költenek a párt ismertebbé tételére, mert várakozásaik szerint, ha legalább 150 választókerületben lesz érvényes jelöltjük, akkor el fogják érni az Országgyűlésbe jutáshoz szükséges öt százalékot.

Szabó Rebeka, a Bács-Kiskun megye 6-os választókerületében induló növényökológus szerint szükség van a "zöld fordulatra", valamint arra, hogy az egészséges élelmiszertermelés nagyobb hangsúlyt kapjon Magyarországon. Az országos lista 3. helyén szereplő jelölt kiemelte: konkrét programjuk van a romák felzárkóztatására, egy roma középosztály létrehozására.

Vágó Gábor elmondta: parlamentbe jutásuk esetén konstruktív ellenzékiségre törekednek, és ha a Fidesznek velük lenne meg a kétharmados többsége, akkor hajlandóak lennének bizonyos kérdésekben együttműködni. Ilyennek nevezte az ügynökakták nyilvánosságának és a pártfinanszírozás megoldásának a kérdését.

Bács-Kiskun megye 1-es választókerületében Vágó Gábor politológus, közgazdász, a 2-esben Falusi Norbert, az ELTE végzős hallgatója indul. A Tiszakécske központú 3-es választókerületben Fődi Zita Zsófia a jelölt, míg a 4-esben Lakos Péter agrármenedzsert indítja a párt. Az 5-ös Kiskunfélegyháza központú választókerületben Kiss Kálmán Tibor agrármérnök indul, míg a 6-osban Szabó Rebeka. Bács-Kiskun megye 7-es, Kalocsa központú választókerületében Dudás József orvos képviseli az LMP-t, míg a 8-asban Wágner Szabolcs Ákos. A 9-es Baja központú választókerületben Ikotity István kutató, területfejlesztő a jelölt, míg a 10-es Bácsalmás központú választókerületben Daám Tibor szeretné összegyűjteni a jelöltté váláshoz szükséges 750 ajánlószelvényt.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?