2010. február 01. | 22:05
Obama alig költ kevesebbet a háborúra, mnt elődje
Barack Obama amerikai elnök a hétfőn benyújtott 2011-es költségvetésben folytatja a hatalmas háborús kiadásokat, amelyek nagysága már a második évben 160 milliárd dollár körül fog alakulni. Ez az összeg alig marad el a Bush-kormány utolsó éveinek háborús költekezésétől és jóval több annál, mint amire Obama megválasztásakor számított.

Az idei katonai büdzsé tervezetében egy évvel ezelőtt még csak 130 milliárd dollár szerepelt az iraki és afganisztáni háborúra, és a Fehér Ház akkor még úgy számolt, hogy a két háború költsége 2011-ben nem fogja meghaladni az 50 milliárdot. Az idei háborús kiadásokat azonban egy 33 milliárdos pótköltségvetéssel 163 milliárdra akarja növelni, 2011-re pedig 159 milliárdot kér.

Ezek az összegek körülbelül 10 százalékkal kisebbek annál az évi mintegy 176 milliárdnál, amennyit Bush elnök költött a háborús erőfeszítésekre az iraki csapaterősítés idején, 2007-2008-ban.

A számos kormányzati programot évekre befagyasztó kormányzati költségvetés megszorításai nem érintik a védelmi kiadásokat, ezt Obama már hetekkel ezelőtt hangsúlyozta. A háborús kiadások mellett a hadseregre fordítandó "alapösszeg" - a tervezett 549 milliárd dollár - 2 százalékos növekedést mutat tavalyhoz képest.

Obama 2011-es hadi költségvetésében a korábbiaknál több kiadás szerepel egyebek mellett helikopterekre, pilóta nélküli repülőgépekre, különleges megbízatást teljesítő kommandós küldetésekre, valamint más olyan programokra, amelyek a szakértők szerint szükségesek a mozgékony ellenséggel szemben Afganisztánban és másutt. Elemzők rámutatnak: az iszlám szélsőségesek elleni küzdelem eszközeire helyeződik a hangsúly.

Első ízben szerepel a védelmi költségvetésben kiadás az iráni fenyegetéssel szemben kiépítendő európai rakétavédelmi programra. Obama tavaly ősszel leállította a Bush-kormány kelet-európai rakétapajzs-tervét, és helyette egy kisebb radarrendszer kiépítése mellett döntött, amely érzékelők hálózatából, valamint tengeri és/vagy szárazföldi telepítésű rakétákból állna.

Az Obama-kormány által beterjesztett büdzsében a tavalyival szemben nincsenek nagy érvágások a nagy fegyverprogramok terén. Folytatódik például az F-22-es vadászgépek gyártása, jóllehet Obama tavaly annak leállítását szorgalmazta. A büdzsé támogatja a szupermodern F-35 Lightning II (korábbi nevén Joint Strike Fighter) ötödik generációs vadászgép programját is. A Pentagon ezenkívül kifejleszt egy új szárazföldi járműcsaládot, és új hajók is fognak épülni, ezek részleteit nem közölték.

Az idén október 1-jén kezdődő 2011-es pénzügyi év költségvetésének fő vitája tavasszal várható a kongresszusban.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?