2010. február 07. | 21:03
Óriási sikert aratott a magyar rendező Franciaországban

Schilling Árpád
Fotó: port.hu

Egy teljes oldalon méltatta kedden Schilling Árpád legújabb rendezését a Libération című francia napilap.

Az új cirkusz irányzat legrangosabb európai oktatási központja, a Párizstól 150 kilométerre található Chalons-en-Champagne-ban működő Francia Cirkuszművészeti Központ (CNAC) idén a Franciaországban jól ismert Krétakör művészeti vezetőjét kérte fel a végzősök vizsgaelőadásának megrendezésére. A 16 diák Urban Rabbits (Városi nyulak) című diploma-előadását Párizsban, a La Villette kulturális parkban felállított sátorban két hete mutatták be nagy sikerrel.

A Libération kritikusa szerint már a prológusnál egyértelművé válik, hogy a magyar rendező természetes és lemeztelenített megoldást választott. Emlékezetet arra, hogy Schilling az elmúlt években pedagógiai jellegű kísérletezéseket folytatott, és ebből adódóan a CNAC vizsgaelőadásában is a cirkuszművészek személyiségének és tehetségének egyedi vonásai érdekelték. A három hónapos próbafolyamat kezdetén hosszú, személyes beszélgetéseket folytatott a diákokkal a cirkusz világához, az iskolához és az egymáshoz fűződő viszonyukról, majd szeptemberben a csapat tíz napot töltött Budapesten, utcai mutatványokkal készülve a feladatra.

Az előadásban a porondon a ki-be járkálás szüntelen: az utca állandóan jelen van, s a Fancsikai Péter által tervezett plakátról a repülő lakókocsiból egy jó barátokból álló zenélő, klarinéton és egyéb fúvós hangszereken játszó, hangoskodó társaság tűnik fel a cirkusz bejáratánál. De egyáltalán nem parádéznak: egyszerű sportcipőt és próbaruhát viselnek, a rárógumi és a cigaretta ugyanolyan kellékük, mint a porondon felejtett melltartó - hangsúlyozza a kritikus.

Frédérique Roussel szerint a szereplők közti intimebb jelenetek is jól működnek, mert a humor - ami hangsúlyos szerepet kapott a rendezésben - metaforikussá teszi az előadást. "A lehető legtisztább metaforákat próbáltam létrehozni, annyira egyszerű jeleket, hogy azok majdnem azonosak a jelölttel magával" - idézi a lap Schillinget.

Az előadásban nem minden sikerül és egyes akrobatikus számok még bizonytalanok, de a rendező tudatosan szimpatikussá teszi a tökéletlenségeket, s a néző pontosan érzi a hatalmas tehetségeket. Az előadás vitathatatlan költőisége azonban abban a tandemjelenetben bontakozik ki, amikor egy biciklista és egy siető gyalogos üldözéséből már nem tudni, hogy ki fut a másik után. Az elképzelhetetlen épp olyan váratlanul jelenik meg a porondon, mint az életben: a másikkal való találkozásban - írta a Libération.

A Városi nyulak produkció február 14-ig látható Párizsban. Tavasszal négyhónapos európai turnéra indul a csapat: Málta, Olaszország és Románia után június 19. és 27. között Budapesten a Fővárosi Nagycirkusz, július 9-10-11-én Debrecen, majd július 23-24-25-én az Európa Kulturális Fővárosa program részeként Pécs látja vendégül az előadást.



 STOP
Forrás: STOP/MTI/Vasárnap Reggel












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?