2010. február 08. | 17:19
Bruce nem tudott róla, nem kérdezték meg, de nem is akarná
Bár az amerikai szerzői jogvédő hivatal beperelt egy manhattani bárt Bruce Springsteen szerzői jogainak megsértéséért, ám a Főnök nem ezt nem érzi jogosnak.

Bruce Springsteen a honlapjára feltett közleményben határolódott el attól a pertől, amelyet az amerikai szerzői jogvédő egyesület, az ASCAP indított egy manhattani bár ellen, ahol egy meg nem nevezett zenekar két Springsteen-számot is eljátszott, amiért gázsit is kapott. ˝Az ASCAP a saját felelősségére nevezte meg a perben Bruce Springsteent felperesnek˝ - fogalmaz a közlemény.

˝Bruce Springsteennek nincs tudomása a perről, nem kérdezték meg, hogy kíván-e felperesként részt venni benne, de ha megkérdeznék, akkor sem venne részt. Miután a perről értesültek, Bruce Springsteen képviselői haladéktalanul kezdeményezték, hogy nem járul hozzá a keresetindításhoz.˝ Eddig sem az ASCAP, sem pedig az alperes bár nem kommentálta az ügyet.



 STOP
Forrás: STOP/One Média












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?