2010. február 08. | 22:25
Szenzációs műtét! Normálisan élhet!

Michelle Titmus és Maxine Bath

Úttörő transzplantációs eljárást alkalmaztak brit orvosok Coventryben, amikor egy nőnek testvére egyébként nem egyező veséjét ültették át speciális hűtés és szűrés után.

Maxine Bath számára nem találtak egyező vesét, csak a dialízis tartotta életben. Most azonban megkaphatta nővére veséjét, mert a szerv kilökődését megakadályozták egy eljárással, amelyben erős hűtéssel kicsapatták a nem kívánatos immunfehérjéket, majd szűréssel eltávolították azokat.

Az új szervek kilökődésének kockázata csökkenthető, ha a donor családtag, ám a 41 éves, tizenöt éve vesebeteg Maxine immunrendszere ellenanyagot termelt valamennyi családtagja szöveteivel szemben, ezért az élődonoros átültetés lehetősége veszélybe került esetében. A termelődött antitestek eltávolításának ismert módjait sem alkalmazhatták nála, mert alacsony vérnyomása miatt veszélyes lett volna számára.

Az orvosok ezért egy korábban nem használt módszert, krioszűrést alkalmaztak a világon elsőként Maxine-nál.

Az eljárásban a vérplazmát átengedik egy erősen hűtő készüléken, ezáltal a fehérjék, ellenanyagok kicsapódnak és könnyen kiszűrhetővé válnak. Az újramelegített plazmát ezután visszavezetik a páciens érrendszerébe.

Maxine és testvére, Michelle is ötször ment át a műveleten az átültetés előtt. A novemberben végrehajtott úttörő beavatkozás mára megváltoztatta Maxine életét, új veséje lehetővé teszi, hogy olyan ételeket - például csokoládét és mogyorót - is ehessen, amelyek addig tiltottak voltak számára.



 STOP












1/5
Kate Beckinsale megmutatta
2/5
Dammak Jázmin leiskolázta Ádok Zolit
3/5
Iskolapadba ül a Barátok közt sztárja
4/5
Aláírásokkal harcol az ország a TV2 sztárjáért
5/5
Afgán támadás: meghalt a másik magyar katona is


A Google szerint a Fidesz a legnagyobb ellenzéki párt

Hatalmas botrány Dániában - Magyar rabszolgákról írnak

Elvesztette mandátumát, most újrázhat Orbán fiatalkori barátja

Megígérték, betartják: így söpri ki Pintér az aluljárókat

Őrület - Az udvaron is pórázra köttetik a kutyákat Hegyvidéken

Elnézést kértek a Fidesz független jelöltjei

"Kizártak a házamból" - Botrányos kilakoltatással indult a hete a melegbár tulaj...

Ki szereti az MSZP-t? - Szeptember közepén eldől



Bemutatjuk a Fidesz önjelölt Szuperhőseit - videó!
Mátra Maraton hobbi kerékpáros megközelítésben - videó!
A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Hát mégis jön az Orbán-csomag
Lapcsócsáló
Drukkerük sem érti, miért fél az Orbán-kormány az ellensúlyoktól
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 19 °C
11 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hány nappal elégedett Orbán Viktor kormány-zásából?