2010. február 09. | 02:35
Melegfelvonulás Szentpéterváron is
Szentpéterváron terveznek felvonulást tartani az orosz melegek június 26-án - jelentette be a szexuális kisebbségek jogainak védelmében fellépő mozgalom Moszkvában.

Nyikolaj Alekszejev, a homoszexuálisok Moszkvában évek óta készülő, de eddig még egyszer sem engedélyezett felvonulásának fő szervezője közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy valójában a szentpétervári melegek szervezik a megmozdulást, a moszkvaiak csupán jogi és egyéb támogatást nyújtanak, például kiválasztották már együtt a felvonulás jelképét.

Alekszejev elmondta: a jogszabályoknak megfelelően két héttel a rendezvény tervezett időpontja előtt benyújtják a szükséges papírokat a szentpétervári önkormányzathoz.

Ugyancsak hétfőn Alekszej Kozirjev szentpétervári emberi jogi megbízott lehetségesnek mondta, hogy a városban engedélyezzék a parádét, sőt megjegyezte, hogy Moszkva saját kárára indokolatlanul keményen ellenáll a kérdésben.

Moszkva annyira elutasító, hogy az ország egyetlen liberális kormányzója, a kirovi Nyikita Belih a kérdésre, hogy ő engedélyezne-e ilyen felvonulást, a minap csak annyit mondott, hogy ezt Moszkvának kell eldöntenie.

Alekszejev beszámolt arról, hogy idén is készülnek felvonulást szervezni Moszkvában május 29-én, és számos külföldi aktivista és politikus jelezte már részvételét. Ez lesz az ötödik alkalom, hogy próbálkoznak, de eddig a moszkvai önkormányzat még egyszer sem engedélyezte a megmozdulást. Tavaly az utolsó pillanatban áthelyezték a helyszínt, és egyenként szállingóztak ki, de a rendőrök mindenkit előállítottak, akiről feltételezték, hogy a megmozdulás részvevője.

Számos orosz és külföldi emberi jogi szervezet bírálta már a moszkvai hatóságok eljárását, és az orosz melegek már a strassbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak jogaik védelmében. A testület február 20-ig hosszabbította meg a hatóságoknak álláspontjuk indoklására adott határidejét.

Jurij Luzskov moszkvai polgármester azonban legutóbb január végén jelentette ki, hogy Moszkvában eztán sem lesz melegfelvonulás, s a hasonló jelenségek elleni fellépést követelt.

"A társadalmi fogyatékosságok kapcsán már rég nem az emberi jogokról kellene vitatkozni, hanem a törvény minden erejével fel kell lépni ellenük. Nem liberális cukorra, hanem társadalmi korbácsra, vagy hasonlóra van szükség" - mondta egy egyházi rendezvényen.

A "fogyatékosságok" között a kábítószerezést, az nemzetiségek elleni uszítást, az idegengyűlöletet, és "az egyneműek közötti úgynevezett szerelem leplezetlen propagandáját" említette.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kate Beckinsale megmutatta
2/5
Dammak Jázmin leiskolázta Ádok Zolit
3/5
Iskolapadba ül a Barátok közt sztárja
4/5
Aláírásokkal harcol az ország a TV2 sztárjáért
5/5
Afgán támadás: meghalt a másik magyar katona is


A Google szerint a Fidesz a legnagyobb ellenzéki párt

Hatalmas botrány Dániában - Magyar rabszolgákról írnak

Elvesztette mandátumát, most újrázhat Orbán fiatalkori barátja

Megígérték, betartják: így söpri ki Pintér az aluljárókat

Őrület - Az udvaron is pórázra köttetik a kutyákat Hegyvidéken

Elnézést kértek a Fidesz független jelöltjei

"Kizártak a házamból" - Botrányos kilakoltatással indult a hete a melegbár tulaj...

Ki szereti az MSZP-t? - Szeptember közepén eldől



Bemutatjuk a Fidesz önjelölt Szuperhőseit - videó!
Mátra Maraton hobbi kerékpáros megközelítésben - videó!
A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Hát mégis jön az Orbán-csomag
Lapcsócsáló
Drukkerük sem érti, miért fél az Orbán-kormány az ellensúlyoktól
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 19 °C
11 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hány nappal elégedett Orbán Viktor kormány-zásából?