2010. február 08. | 22:21
Orbán: a mai kormány az ország szégyene

Orbán Viktor
Fotó: STOP

Ha a Fidesz kormányra kerül, egy "zöldbankot" hoz létre, amelynek az lesz a dolga, hogy finanszírozza a panel-felújítási programot és az átállást az energiatakarékos fűtésmódokra - jelentette be Orbán Viktor hétfőn.

A Fidesz elnöke a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta, a már kidolgozott konstrukció úgy tenné lehetővé a panellakások felújítását és energiatakarékos fűtési üzemmódra való átállást, hogy az közben egyetlen fillérjébe sem kerülne az érintett lakóknak.

Hozzátette, az még nem dőlt el, hogy a "zöldbank" teljesen önálló intézmény legyen, vagy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) szakosított intézete. Ez attól függ, mit találnak majd az átadás-átvételkor az MFB kasszájában - jegyezte meg.

A Fidesz programjával kapcsolatos felvetésre Orbán Viktor közölte, a 2007-es Erős Magyarország című program komplett választási program, amelynek lényegében minden állítása megállja a helyét most, 2010-ben is.

A pártelnök szerint ma Magyarországnak nem az a gondja, van-e 75 ezer forintos temetési segély vagy nincs, az alapvető probléma az, hogy olyan kormánya van az országnak, amely képtelen a legfontosabb gondok megoldására. Ma az irányokról folyik a vita, nem a részletkérdésekről - fűzte hozzá.

A tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtéséről szóló tervvel összefüggésben azt mondta, ha összeadják azokat, akik szerepelnek a munkát keresőket tartalmazó nyilvántartásban és azokat, akik nem, akkor Magyarországon - a Fidesz véleménye szerint - összességében 16-17 százalékos a munkanélküliség.

Az esetlegesen megnyert választás utáni közvetlen időszakkal kapcsolatban a Fidesz elnöke rámutatott, van néhány intézkedés, amelyet nagyon gyorsan, akár a kormány megalakulása előtt is elfogadhat a parlament.

A politikus bonyolultabb, nehezebb átadás-átvételre számít, mint 1998-ban, ugyanis - mint fogalmazott - az 1998-as költségvetés átláthatósága "fényévekkel volt jobb", mint a mostanié.

A pénteki országértékelő beszédben bejelentett nemzeti ügyek kormányával összefüggésben kifejtette: az egészségügyben például felére szeretnék csökkenteni a várakozási időt. A közbiztonságot illetően pedig munkába állítanák a hiányzó 3.000-3.200 rendőrt - tette hozzá.

A Robert Fico szlovák kormányfővel való kapcsolatát firtató kérdésre úgy válaszolt: "olyan különösebben eddig nem foglalta le a gondolataimat" Robert Fico, "ellenben a határon túli magyarok ügye, az igen".

A devizahitelesekkel összefüggésben Orbán Viktor azt mondta: keresik a módját annak, hogy milyen feltételek mellett tudnák átváltani ezek az emberek a hitelüket forint alapú kölcsönre.

A pártelnök véleménye szerint a mai magyar kormány szégyent hoz az országra. A budapesti botrányokról szólva úgy vélekedett, ami a főváros vezetésében történik, "a nyugat-európai politika iskoláján" nevelkedett magyar elme számára felfoghatatlan. Egy "balkáni bagázs" - jelentette ki.

Orbán Viktor az interjú végén kiemelte, neki most, még februárban világossá kell tennie a választók előtt, hogy ez a választás még nem dőlt el, Magyarország jövője még nem dőlt el: "innen még van lejjebb, rajtunk múlik, hogy fölfelé vagy lefelé fogunk megindulni". Ezért - tette hozzá - mindenkit arra biztat, menjen el választani, ne spekuláljon, ne találjon ki különböző elméleteket, hogyan ossza meg voksát, hanem egy irányba, a változás irányába adja le szavazatát.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?