2010. február 09. | 12:53
BKV-ügy: meghallgatják Demszkyt
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester, helyettese, Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) és Székely Gábor volt felügyelőbizottsági elnök meghallgatásával folytatja munkáját szerdán a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság.

György István, a testület elnöke az MTI megkeresésére kedden elmondta, a sajtó várható nagy érdeklődése miatt a délutáni ülést a Városháza tanácstermében tartják. A menetrend szerint először Székely Gábort, majd Demszky Gábort, végül Ikvai-Szabó Imrét hallgatja meg a testület.

A korábbi gyakorlatnak megfelelően az érintettek személyre szabott kérdéssort kapnak, és a testület tagjai korlátlanul tehetnek fel további kérdéseket.

Várhatóan a legnagyobb érdeklődés Demszky Gábor meghallgatását kíséri, mert a főpolgármester hétfőn már egy, a tárgyban tartott sajtótájékoztatón beszélt a BKV-irányításával kapcsolatos kérdésekről, és egyes ügyekben vállalta saját politikai felelősségét is.

Demszky Gábor akkor az újságírók előtt részletesen beszámolt arról, milyen vitái voltak korábbi fővárosi koalíciós partnereivel, a szocialistákkal több, a BKV irányítását, felügyeletét érintő ügyben. A főpolgármester ezzel lényegében a BKV-bizottsági meghallgatáson várható kérdések elé ment.

A főpolgármester a sajtótájékoztatón részletesen taglalta, milyen szerepe volt a Városházán Mesterházy Ernőnek, korábbi személyes politikai tanácsadójának, akit BKV-s ügyek miatt a nyomozó hatóság nemrég meggyanúsított.

Demszky Gábor ezzel kapcsolatban azt közölte: azért is biztos benne, hogy Mesterházy Ernő nem érintett a BKV-s ügyekben, mert éppen ő volt az, aki a tavaly nyáron kirobbant ügyekben rendőrségi feljelentést javasolt.

Demszky Gábort és Ikvai-Szabó Imrét a szocialista frakcióvezető Steiner Pál, míg Székely Gábort a bizottság elnöke, György István javaslatára hallgatják meg.

A szerdait követő meghallgatás február 24-én lesz, ekkor Tóthfalusi György volt igazgatósági elnököt és a közlekedési tanácsnoki posztról nemrég lemondott Lakos Imre (SZDSZ) képviselőt várják.

A március 10-ei bizottsági ülésen pedig Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettes és Garadnai András volt igazgatósági elnököt hallgatja meg a testület.

A BKV-nál kitudódott, a közlekedési céget érintő szabálytalanságok munkajogi, polgári jogi és esetleges büntetőjogi vonatkozásainak kivizsgálására november 26-án alakított eseti bizottságot a Fővárosi Közgyűlés, a testületnek március 24-ig van mandátuma arra, hogy jelentést készítsen.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?