2010. február 20. | 09:03
Újabb pedofil botrány, ezúttal a vezető rabbi körül!
Az izraeli főállamügyész azt kérte a rendőrségtől, vizsgálja ki azoknak a vádaknak a hitelességét, amelyek szerint a vallásos jobboldal egyik vezéralakja, a népszerű Mordehai Elon rabbi szexuális visszaéléseket követett el fiatalemberek és fiatalkorú fiúk sérelmére.

"Jehúda Vejnstejn főállamügyész arra kérte a rendőrséget, végezzen előzetes vizsgálatot annak megállapítására, szükség van-e jogi eljárás megindítására" - közölte pénteken az igazságügyi minisztérium szóvivője. A rendőrség szóvivője azt mondta, hogy még nem kezdtek vizsgálatot, de fontolóra vették a kérést.

A botrányt a Takana (héberül: rendelet) nevű vallásos nacionalista szervezet robbantotta ki hétfői közleményével. Eszerint Elon személye ellen panaszok merültek fel "olyan cselekedetekkel kapcsolatban, amelyek ellentétben állnak szent és erkölcsi értékekkel". A Takana szerint Elon megszegte rabbitársainak néhány évvel ezelőtt tett ígéretét, hogy korlátozni fogja kapcsolatait fiatal férfiakkal és fiatalkorú fiúkkal.

Az 50 éves rabbi három évvel ezelőtt abbahagyta rendszeres televíziós műsorát, és visszavonult egy jeruzsálemi vallásos zsidó iskola (jesiva) vezetésétől is.

Mordehai Elon - akit hívei Motti rabbinak becéznek - hevesen cáfolta a vádakat, de ez nem csökkentette a média érdeklődését, és egyfajta lelkiismeret-vizsgálat is megindult, amely bizonyos hasonlóságokat mutat a római katolikus egyházat az utóbbi időben megrázó eseményekkel. A Jediót Ahronót című, legnagyobb példányszámú izraeli lap kolumnistája, Náhum Barnea "érzelmi atombombához" hasonlította a történteket. "Ez nem vihar egy pohár vízben, hanem valóságos tájfun. Nincs mit csodálkozni azon, hogy sokan a nemzeti vallásos táborból ezen a héten úgy érezték, világuk összeomlott" - írta pénteki cikkében.

Korábbi tanítványai tüntettek a rabbi mellett, mások a vallásos cionista közösségen belüli szakadást fájlalták. A vallásos cionisták - Elon követői - különböznek a tradicionalistább ultraortodox csoportoktól, amelyek nem olyan elkötelezettek Izrael világi és területi hatalmának építése iránt.

Miközben a zsidó állam alapítói közül sokan szekularizált szocialisták voltak, a vallásos nacionalista tábor növekvő szerepet játszik az izraeli társadalomban, különösen a megszállt területeken létesített zsidó telepeken. Az Elon rabbi kapcsán kirobbant vita nemcsak arról szól, hogy milyen hatalma van egy karizmatikus vallási vezetőnek a gondjaira bízott fiatalok felett, hanem arról is, hogy hol az a határ, ameddig a vallásos közösségek saját ügyeiket rendezhetik a zsidó állam világi hatóságainak bevonása nélkül.

Mordehai Elon 2005-ben nyíltan bírálta Ariel Saron akkori miniszterelnököt, amiért 2005-ben kivonult a Gázai övezetből. Egy időben Izrael jövendő főrabbijaként is emlegették, az elmúlt években azonban jelentősen veszített közéleti súlyából.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 21 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?