2010. február 26. | 05:45
Miért szólalt meg újra Gyurcsány?

Gyurcsány Ferenc a Belvárosi Szabadegyetemen
Fotó: MTI

Hosszú hónapok után Gyurcsány Ferenc nyilvánosan is a nagyközönség elé lépett. Az elemző szerint ennek oka részben a kampány beindulása, de fontos volt az is, hogy a nagy vihart kavart, közelmúltbeli szombathelyi beszédében elhangzottakra magyarázatot adjon.

Szerda este rendhagyó pillanatoknak lehettek szem- és fültanúi azok, akik a Belvárosi Szabadegyetem rendezvényére ellátogattak: hosszú időt követően ugyanis először mondott nyilvános - mégpedig nagysikerű - beszédet a volt kormányfő. A Méltányosság Politikaelemző Központ STOP által megkérdezett politikai elemzője, Nagy Attila Tibor azt mondta: abban, hogy Gyurcsánynál megtört a jég, szerepe lehet a közelmúltban a jobboldali média által részben nyilvánosságra hozott szombathelyi beszédnek, de a fellépés inkább a kampány része. A korábbi miniszterelnök ebben egyebek mellet úgy fogalmazott a majdani ellenzékiségükről: "Olyan keménynek kell lenni, amilyen keménynek csak lehet. Hogy a miniszterelnök átkozza a pillanatot minden hétfő reggel, amikor tudja, hogy velünk szembe kell néznie". Gyurcsány erre úgy reagált, valójában ennek ellenkezőjét állította, ezért is kellene a szöveg teljes anyagát nyilvánosságra hozni.

Ám mivel ez azóta sem történt meg, Nagy szerint a szerdai remek alkalom volt a zártkörű beszéd utólagos értelmezésére. De az is nagy súllyal esett a latba - tette hozzá a szakember -, hogy már javában folyik a kampány. Annak azonban, hogy a hallgatóság jelentős részét nyugdíjasok tették ki, nem tulajdonít különösebben nagy jelentőséget, mivel úgy gondolja, ez nem tudatos szervezés eredménye, csupán azt demonstrálja, szimpatizánsaik legszélesebb bázisa még mindig ezen korosztályból kerül ki. A nol.hu tudósítása szerint Gyurcsány kitért arra, hogy a rendszerváltozáskor megfogalmazott vágyaik nem teljesültek maradéktalanul, mivel nem történt meg a szociális és az erkölcsi forradalom. Nagy érdekesnek véli, hogy e gondolat első fele tökéletesen megegyezik Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelöltnek a párt kampánynyitó rendezvényén elhangzott szavaival, az viszont figyelemreméltó, hogy erkölcsi forradalomról beszél, hiszen a szervezetet épp e tekintetben tépázták meg az elmúlt időszakban a korrupciós esetek.

Gyurcsány később kijelenti: a legpolgáribb politikát a 2006 utáni, általa vezetett kurzus hajtotta végre. A szakértő rámutatott: különös ellentmondás figyelhető meg az MSZP elvének alakulásában, mert amíg 2002-t követően számos jóléti intézkedést hoztak (sugallva, hogy az állam gondoskodik rólunk), addig 2006-tól a járulékok befizetési szigorával, a tandíjjal, a vizitdíjjal éppen hogy öntudatosságra kívánta "nevelni" a polgárokat. Ez beleillett a 2000-es évek elején Nyugat-Európából, főleg a brit Munkáspártból érkezett harmadik utas baloldali ideológiába, amely viszont mostanra ott is és Magyarországon is leáldozott.

Gyurcsány következetes marad továbbá abban is (és ezzel e tekintetben eltér Bajnai Gordon hétfői parlamenti szónoklatában tapasztalt, békülékeny hangnemtől), hogy szívesen és erőteljesen konfrontálódik a Fidesszel: "A Fidesz és a Jobbik között nincs érdemi elhatárolódás. A Fidesz nem tudta pacifikálni a Jobbikot, inkább a Jobbik fertőzte meg a Fideszt, amelynek történelmi bűne, hogy az elmúlt négy évben a rendetlenség és a káosz apostola lett" - hangoztatta a szabadegyetemen. Itt a szakember kitért arra: e mondatával Gyurcsány arra utalt, hogy a Fidesz megannyi reformtörekvésüket elgáncsolta, ám szerinte az újításokat mindig is hosszadalmas és fáradtságos egyeztetéseknek kell megelőzniük, aminek sikeréért azonban 2006 után a baloldal sem tett meg mindent maradéktalanul. Persze ebben Gyurcsány meglovagolja azt a szocialista retorikát is, amely szerint a legnagyobb ellenzéki párt nem mer vitázni, s nincs programja ("nem félek a vele való találkozástól, ő fél velem találkozni" - közölte Orbánról), defenzívába szorítva egyúttal a Fideszt.

Nagy Attila Tibor igen érdekesnek tartja még, hogy Gyurcsány egyértelműen felvállalja az őszödi beszédet, mi több, még nem is tartja azt elég bátornak. Mint taglalja, létezik az inkriminált mondatoknak egy olyan szakasza is, amely kevésbé ismert. Ebben pedig a társadalmi igazságtalanságok, s a bizonyos alrendszerekben (oktatás, egészségügy) meglévő hazugságok ellen emeli fel a szavát, s ma is büszke arra, hogy ezekre felhívta a figyelmet.


Szerző: Vass János   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
2/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
3/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
4/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja
5/5
Liptai Claudia kiszáll a Megasztárból?


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 21 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?