2010. március 07. | 18:04
Vona nem árul zsákbamacskát - ez lesz, ha jön a Jobbik!

Vona Gábor
Fotó: STOP

Olyan törvényeket kell hozni, amelyekkel fel lehet számolni a politikusbűnözést, a számonkérést pedig meg kell valósítani - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke vasárnap Salgótarjánban lakossági fórumon több száz résztvevő előtt.

Vona Gábor úgy fogalmazott: "Nekünk nem fog megremegni a térdünk, ha bizonyos politikai szereplőket, akik most nagy mellénnyel beszélnek, majd börtönbe kell zárni. Ugyanis nagyon sokan a jelenlegi parlamentben börtönben kellene, hogy üljenek. És fognak is, a Jobbiknak ez az egyik eltökélt szándéka."

A politikus hozzátette: ha nem lesz számonkérés, "ha megint csak ilyen össze-vissza mákonyszerű átmenet lesz", akkor megint nem lesz ebből az országból semmi.

A Jobbik elnöke a feladatok között sorolta, hogy el kell törölni a parlamenti képviselők mentelmi jogát, a politikusbűnözést pedig minősített esetté kell nyilvánítani, "hiszen ha valaki törvényalkotóként sérti meg a törvényt, az duplán vétkezett, a bíróság egy politikusra a büntetési tétel kétszeresét szabhassa ki".

Fontosnak nevezte Vona Gábor az ügynöklisták nyilvánossá tételét, a képviselők visszahívhatóságát, a parlamenti képviselők végkielégítésének eltörlését, mert "Magyarországon mindenkinek, aki lop, végkielégítése van", valamint a titkosítások feloldását.

Feltette a kérdést: "Van-e itt valaki, aki fél attól, hogy Magyarországon az olajügyeket, a privatizációs ügyeket, a bankkonszolidációs ügyeket, vagy a cigánygyilkosságok nyomozati anyagát nyilvánosságra hozzák? Én se félek tőle."

Vona Gábor azt mondta: ezek után tudnak nekikezdeni a változásoknak, így a munkahelyteremtésnek is. Ehhez pedig fedezetet ad a multinacionális cégek és a bankok megadóztatása, az államadósság újratárgyalása, a korrupció felszámolása, "amiben, ne legyenek kétségeik, az összes parlamenti párt benne van, és onnantól kezdve már csak annak érdeke felszámolni, aki egyáltalán nincs benne".

Átalakítaná a Jobbik a szociális rendszert is, mert nem kell hagyni, hogy "a szociális hálón potyautasok üljenek", márpedig bizonyára vannak magyar emberek is, de "a cigány kisebbség jelentős része viszont életvitelszerűen az" - tette hozzá.

Vona Gábor bírálta, hogy "olyanok vitatkoznak a cigánykérdésről, akik még életükben nem találkoztak élő cigánnyal", és kitért arra is, hogy "a szociális támogatások meg családtámogatások rendszerét a szociális miniszterünk sem látja át, de egy 10 éves cigány kisfiú több szociális támogatási formát ismer, mint mondjuk magyar királyt".

"Mi azt mondjuk, hogy szeretnénk ezt megállítani, mert tényleg nem állapot már, hogy az ország egy része már vért izzad, hogy fenntartsa magát, mások meg csak várnak a sült galambra" - mondta.

Leszögezte: a családi pótlékkal segíteni akarják a tisztességes gyermekvállalást, de elzárják a csapot a megélhetési gyermekgyártástól.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?