2010. március 09. | 15:13
Négyen előzetesben a MÁV Hídépítő Kft. korábbi munkatársai közül
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség a MÁV Hídépítő Kft. hat egykori munkatársát, négyet őrizetbe is vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.

A rendőrség közleményében emlékeztetett rá: a rendőrök 2006. augusztusa óta nyomoztak a MÁV Zrt. feljelentése nyomán. A feljelentés szerint a MÁV Hídépítő Kft. - amely a MÁV Zrt. 100 százalékos tulajdonában van - 2004. évre kimutatott 900 millió forintos vesztesége mögött a cég vezetőinek hűtlen kezelést megalapozó döntései állnak.

A rendőrség közlése szerint a nyomozás során több szabálytalanságra bukkantak, például a több ezer oldal iratanyag áttanulmányozása és rendezése során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a kft. fiktív számlázást folytatott, amely mögött tényleges tevékenység nem állt.

Az eljárás során fény derült többek között arra, hogy több, úgynevezett provizórium - ideiglenes hídelem - legyártására kapott a kft. megrendelést, azonban az újak gyártása helyett a régieket festették át és számlázták le, mintha újak lennének - írta a rendőrség. A bűncselekményekkel okozott vagyoni hátrány meghaladja a 207 millió forintot.

Hozzátették: a több száz oldalas igazságügyi mérnöki szakértői vélemény 2009. szeptemberében készült el, ez alapján gyanúsították meg kedden a hat embert különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel.

A kihallgatások folyamatban vannak, négy gyanúsítottat őrizetbe vettek és javaslatot tesznek előzetes letartóztatásba helyezésükre.

A BRFK a nyomozás során vizsgálja azt is, hogy más bűncselekmény is megvalósult-e.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?