2010. március 09. | 22:44
Komoly kincseket rejthet a tizenkét hajóroncs
Tucatnyi, több évszázados hajóroncsra bukkantak a Balti-tengerben annak a cégnek a szakemberei, amely az Oroszországot Németországgal összekötő 1200 kilométeres víz alatti gázvezeték, az Északi Áramlat megépítésére vállalkozott.

"A legidősebb hajóroncs korát 800 évesre becsülik, míg a többi a jelek szerint a XVII-XIX. századból származik" - nyilatkozta Peter Norman a svéd nemzeti örökségvédelmi testület képviselője.

Mint megjegyezte, a leletek érdekesek lehetnek, ám a szakemberek eddig csupán a hajókról készült felvételeket látták. A szakemberek szerint egy részük teljesen épp lehet. "A jelek szerint nagyon jó állapotban maradtak fenn" - mondta Peter Norman.

A Balti-tenger hullámsírjában hajóroncsok ezreit fedezték már fel: egyaránt akad köztük középkori, s olyan, amely a XX. században, a két világháború során süllyedt a mélybe. A leletgazdagság azzal magyarázható, hogy itt nem honosak a tengeri férgek, amelyek másutt a hajóroncsok faanyagát pusztítják el.

A leghíresebb felfedezés a Vasa svéd sorhajó volt, melyet 1626-1628 között építettek II. Gusztáv Adolf megrendelésére, s amely 1628. augusztus 10-én, első útján süllyedt el. 1961-ben emelték ki a stockholmi kikötőben, 333 évvel azután, hogy elnyelték a hullámok.

A mostani roncsokat a gázvezetéket építő Nord Stream konzorcium szakemberei fedezték fel Gotland-szigetétől keletre, amikor a tengerfenéket vizsgálták.

Svéd tengeri régészek elemezték a hajóroncsokról készített felvételeket, s arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg jelentős történelmi értéket képviselnek. "A hajók rakománya, a roncsokban talált tárgyak sokat elárulhatnak az adott korok mindennapjairól" - vélekedett Peter Norman.

A tizenkét hajó a svéd gazdasági övezetben van, ám nem esik bele a gázvezeték tervezett nyomvonalába. A Nord Stream, amely áprilisban kezdi meg a gázvezeték építését, ígérete szerint meg kíván bizonyosodni arról, hogy a munkálatok nem károsítják a hajóroncsokat.

Három hajótest teljesen ép, a roncsok fejjel lefelé, 130 méter mélységben nyugszanak.

Jelenleg még nem eldöntött, hogy bármelyik roncsot kiemelik-e, ám a svéd örökségvédelmi testület reményei szerint sikerül búvárokkal átkutattatni őket. Bár, mint Peter Norman megjegyezte, a hajóroncsok olyan mélységben vannak, amely a kutatás igen korszerű és költséges technika alkalmazását kívánja.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?