2010. március 10. | 10:19
Mobillal is küzdenek az AIDS ellen
Az Afrikában mindenütt jelenlevő mobiltelefonok lehetnek a végső fegyverek az AIDS elleni küzdelemben a földrészen, ahol az egészségügyi központok rosszul felszereltek és az infrastruktúra gyakran lepusztult - vélekedik a betegség terjedése ellen küzdő ENSZ-ügynökség (UNAIDS) főigazgatója.

Az évek során odaáramlott eszközök ellenére Afrika szubszaharai része megmaradt a betegség által leginkább sújtott övezetnek a világon, itt él a HIV-vírussal fertőzöttek 67 százaléka - mondta a mali Michel Sidibé, aki 2008 decembere óta tölti be a UNAIDS főigazgatói tisztségét Genfben. - Itt az ideje, hogy az olyan sok gazdasági, politikai és társadalmi gonddal terhelt földrészen is áttérjenek a problémák konkrétabb kezelésére, és ezzel a pandémiával itt sem harcolhatnak csak a szokásos megközelítéssel: szükség van a nem hagyományos eszközök bevetésére is.

Mint megjegyezte, a mobiltelefonok száma Afrikában az egyik legmagasabb a világon, "magasabb mint Észak-Amerikában".

Megfelelő képzéssel és hordozható telefonokkal felszerelkezve a falusiak az egészségügyi rendszer tevékeny szereplőivé válhatnak. A főigazgató közlése szerint egy nagy mobiltelefon-szolgáltató beindítja azt a programot, amelynek keretében ingyen hívhatók az egészségügyi szakemberek, akik hasznos tanácsokkal tudják ellátni a fertőzötteket. "Ez fantasztikus kezdeményezés. Az az előnye, hogy nem kell elmenni egy egészségügyi központba, ahol megbélyegezhetik az embert" - magyarázta.

Nigériában - ahol több mint 70 millió mobiltulajdonost tartanak nyilván, vagyis minden második lakosra jut egy maroktelefon - már elindítottak egy kísérleti programot két szövetségi államban, az északi Kadunában és a délnyugati Ondoban. A két térségben a helyi gyógyítókat, akiknek olykor még középiskolai végzettségük is alig van, kiképezték arra, hogy felismerjék a betegségek tüneteit. Körbejárják a falvakat, megvizsgálják a betegeket, és mobiltelefonjukon felhívják a megadott egészségügyi központ orvosi személyzetét, hogy megkapják a diagnózist és az utasításokat. "Ilyen módon több embert érünk el, de mindenekelőtt eljutunk a szegényekhez" - tette hozzá Sidibé, aki nemrégiben Nigériában és Dél-Afrikában járt, abban a két országban, ahol az afrikai HIV-fertőzéses esetek több mint felét tartják nyilván.

A megelőző intézkedések dacára - amelyekkel 400 ezer új fertőzést akadályoztak meg az utóbbi nyolc évben - Afrika szubszaharai részén 2008-ban 22,4 millió HIV-fertőzött volt a UNAIDS adatai szerint. Nigériában, Afrika legnépesebb országában körülbelül 3 millióan élnek együtt az AIDS betegséget okozó vírussal.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?