2010. március 10. | 17:30
Népszerű az APEh-nél az Ügyfélkapu rendszer
Az adózóknak országosan már 52 APEH ügyfélszolgálaton van lehetőségük arra, hogy Ügyfélkapu regisztrációt kezdeményezzenek.

Az adóhatóságnál 2009. november 10-én bevezetett új szolgáltatás annyira népszerűnek bizonyult, hogy március elejétől újabb adóhatósági ügyfélszolgálatok kapcsolódtak be a regisztrációs rendszerbe - derül ki az APEH sajtóközleményéből. Az eddig eltelt mintegy négy hónap alatt több mint 3.200-an vették igénybe a lehetőséget. Jelenleg több mint 850 ezer fő rendelkezik az elektronikus adóbevalláshoz nélkülözhetetlen Ügyfélkapuval.

Az állampolgárok 2009. november 10. óta kezdeményezhetik regisztrációjukat az APEH központi ügyfélszolgálatain is az Ügyfélkapu rendszerébe, miután az okmányirodák mellett erre az adóhivatal is jogosultságot kapott.

A szolgáltatás elindítása a MeH infokommunikációs államtitkárságának szakmai támogatásával, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) és az APEH együttműködése keretében vált lehetővé. A zökkenőmentes működés elindulása után rövid időn belül kiderült, hogy a szolgáltatás keresett és népszerű, ezért célszerű a regisztrálási lehetőség kiterjesztése.

Az Ügyfélkapu regisztrációs szolgáltatás kiterjesztésének megvalósítása az igényfelméréstől a munkaállomások bekapcsolásáig 71 napot vett igénybe, és így már országosan - a központi ügyfélszolgálatokkal együtt - 52 APEH kirendeltségen van lehetőségük az adózóknak Ügyfélkapu regisztráció kezdeményezésére - közölte az APEH.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban
2/5
Marjai Judit: miért kell napi 12 orgazmus?
3/5
Freire Szilvi bevállalná!
4/5
Az LMP megtette: íme a Sukoró-dokumentumok
5/5
Itt a mai leváltás


Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd

Nyaralnak a befektetők - Mindenre érzékennyé vált a piac

Szégyenfal-botrány: a fideszes húzás a Jobbiknak is tetszik



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Kozsó és az álomverda
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 26 °C
17 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?