2010. március 12. | 20:02
A Fidesz a cigánykérdéssel jobbikos szavazókat csábít át?

Halasi Endre, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa

A Fidesz pénteken nyilvánosságra került programja illeszkedik az eddig követett kampánystratégiába, azaz igen kevés konkrétumot tartalmaz - állítja a STOP által megkérdezett politikai elemző. A legnagyobb ellenzéki párt legfőbb célja ugyanis minél több biztos szimpatizánst az urnákhoz csábítani.

Nemzeti Ügyek Politikája - hangzik a címe a Fidesz választási programjának. Halasi Endre, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint már a cím is - miként lényegében az egész program - vajmi kevés új elemmel szolgál a 2002-es vagy a 2006-os programhoz képest. Az elemző úgy látja, ez tükröződik már az ajánlásokat megfogalmazó személyek kiválasztásánál is: a jól bevált arcok, megszokott véleményeit olvashatjuk bevezetőként. Így többek között szerepelnek Mádl Ferenc, Járai Zsigmond, Makovecz Imre, Martonyi János vagy éppen Schmitt Pál gondolatai. Az pedig, hogy megfogalmazza nézeteit, elvárásait egy olimpiai bajnok sportoló (Nagy Tímea) és az MTA volt elnöke (Vizi E. Szilveszter) is, azt jelzi, a párt szeretné a társadalom minél szélesebb rétegeit is megnyerni az ügyének.

Ami a fejezeteket illeti, Halasi közölte: azokat formailag sokkal innovatívabbnak tartja, mint tartalmilag. Ezúttal ugyanis minden egyes téma külön felelőst kapott. "Ezt mindenképpen jó ötletnek vélem, hiszen azt jelzi, a Fidesz már rendelkezik a területek irányításához szükséges emberekkel. A négy és nyolc évvel korábbi hívószavak azonban most is visszaköszönnek, mint a munka, otthon, család, gazdaság (Matolcsy György), szociális biztonság (Soltész Miklós). Ugyanígy nem volt újdonság például az egymillió új munkahely, vagy hogy fontos az oktatás versenyképessége növelése. Az egyes pontok tehát az általánosság szintjén maradnak meg, de a részletekbe már nem engednek betekintést. Megjelenik azonban két új fejezet, a közrend (Lázár János) és az egészségügy (Pesti Imre), bár ezek is inkább továbbfejlesztései régi ígéreteiknek. Lényeges azonban kiemelni, hogy nem egy új kezdetet céloznak meg ebben, mint például a Jobbik, hanem csupán a normális ügymenethez szeretnének visszatérni" - mutat rá Halasi, hozzátéve: a régebbi hívószavakhoz képest valójában egy új elemre bukkanhatunk, mégpedig az Orbán Viktor évértékelőjében is hangoztatott erős kormányra. Az elnök szerint ez lesz majd az alapja mind a gazdaság talpra állásának, mind pedig a társadalmi kohézió újraépítésének is.

Bár egyes elemzők azon a véleményen vannak, ha minél több szavazó járul az urnákhoz, az az MSZP malmára hajtja a vizet, Halasi úgy gondolja: emellett megfér a Fidesz stratégiája is, vagyis hogy nekik is jól jöhet a sok voksoló, de csak a "biztos" szavazók köréből. Ezt szolgálja egy koherens világkép felmutatása, a bizonytalan szavazók megnyerésével szemben. Az elemző szerint az MDF kálváriája azt mutatja, a Fidesz ekképp megfelelően taktikázik. A szakember felhívta még egy érdekes dologra is a figyelmet: a KDNP szociális területtel foglalkozó képviselője, Soltész Miklós úgy fogalmaz: "A cigányság problémáit kizárólag szegénységi kérdésként kezelték az elmúlt nyolc évben. Emberjoginak hazudott, de valójában álságos problémafelvetések és éppen ezért hamis megoldások születtek. A teljesen elrontott segélyezési politikával a szocialisták ellenszenvet és gyűlöletet keltettek a cigányság iránt". Az elemző erről úgy vélekedik, ez keménységével némileg valóban kilóg az anyag általános hangvételéből. Ezt ő annak tudja be, hogy a Jobbik részéről érezhető egyfajta nyomás a téma napirenden tartását illetően, s a Fidesz ehhez kíván igazodni. Azoknak lehet tehát ez egy üzenet, akik a legnagyobb ellenzéki és a radikális párt között vacillálnak.

"Összességében viszont az állapítható meg, hogy az ilyenkor szokásos programokhoz képest a Fideszé csak külföldi összevetésben marad el a kívánatos részletességtől. A hazaiaktól azonban nem, még ha az MSZP vagy az LMP hasonló anyagát tesszük is mellé" - zárta gondolatait Halasi Endre.


Szerző: Vass János   |  egyéb írások a szerzőtől


 STOP












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?