2010. március 15. | 05:28
Slota újabb agymenése: Magyarország ne lehessen az EU elnöke

Ján Slota

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a pozsonyi kormánynak Brüsszelben javasolnia kellene, hogy Magyarország mindaddig ne tölthesse be az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét, amíg fel nem hagy irredenta és nagymagyar törekvéseivel.

Ján Slota, az SNS elnöke pártja honlapján vasárnap megjelent közleményében úgy vélte, hogy Szlovákiának ezzel kellene tiltakoznia Sólyom László magyar köztársasági elnök szerbiai látogatásán tett kijelentései ellen.

"Sólyom kijelentése, miszerint a szlovákiai, szerbiai és romániai magyaroknak csak idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet, igazolja a nagymagyar sovinizmus fokozódását" - áll a dokumentumban.

A Slota által vezetett tömörülés óva int az "etnikai tűzzel folytatott játéktól", amely nem tartja tiszteletben az államok területi épségére és szuverenitására vonatkozó európai elveket.

"Az SNS-t komoly aggodalommal tölti el, hogy a gazdaságilag tönkrement, de revansista módon felkorbácsolt Magyarország tervszerűen viszályt szít a szomszédos államokkal, nem zárva ki a fegyveres konfliktust sem, főként Orbán Viktor kormányra kerülése után" - állítja Slota.

"Meglepett, hogy Sólyom elnök úr ilyen messzire ment el, és újra beavatkozik egy idegen állam belügyeibe" - jelentette ki a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában Pavol Hrusovsky, az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke. Megjegyezte: szerinte Sólyomnak mint egy szomszédos ország elnökének azonban "politikai joga van" ehhez.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?