2010. március 18. | 18:37
Ajánlószelvényeket égetett Kolompár Orbán!
Nem állít országos listát az MCF Roma Összefogás Párt a 2010-es országgyűlési választásokon, de a párt két vezetője "becsületből" megméretteti magát - jelentette be Kolompár Orbán a roma politikai tömörülés elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta: bár nagyon sok ajánlószelvényt gyűjtöttek a párttagok és aktivisták, azért nem állítanak országos listát, mert gazdaságilag nem tudnak versenyezni a nagy pártokkal, de becsületből mégis képviseltetik magukat a választásokon. Kolompár Orbán Borsod megye 5-ös számú választókerületében, azaz Ózdon és környékén méretteti meg magát. Az ajánlószelvényeit már leadta a helyi választási bizottságnál.

A roma vezető közölte: Balog József elnökhelyettes pedig a Szabolcs megyei nyírbátori térségben indul egyéni képviselőként saját pártjuk színeiben, ajánlószelvényeit pénteken adja le.

Kolompár Orbán közölte: hogy az MCF 40-50 ezer szavazata "ne vesszen el", úgy döntöttek, olyan párt mögé sorakoznak fel, amelyik felvállalja a cigányságot, szembeszáll a szélsőséges eszmét megtestesítő pártokkal, a gárdistákkal, és garanciát ad a cigányság felemelkedésére.

Hozzátette: olyan párt választási sikerét akarják elősegíteni, amely hárommillió szegény ember érdekeit is felvállalja, és nem politikai bűvészmutatványokkal próbálja a cigányság helyzetét segíteni.

Kijelentette: az elmúlt 20 év felelőtlen politizálása bűnbakká tette a cigányságot, ezért józan politizálásra van szükség, és ehhez józanul gondolkodó pártokra és kormányra van szükség. A szélsőséges erők visszaszorítása minden párt felelőssége és kötelessége kell legyen - tette hozzá.

Az MCF elnöke, aki egyben az Országos Cigány Önkormányzatot is irányítja, az ellene folyó bírósági büntetőeljárásokra utalva úgy fogalmazott: "nem kívánok a mentelmi jog mögé bújni, a választások után büszkén és bátran állok a bíróság elé, mert bebizonyítom ártatlanságom, mert csak az egyes médiumok és politikai érdekek akarnak lejáratni". A roma politikus azt mondta: a bíróság azért függesztette fel a Kecskeméten ellene folyó eljárást, mert a vádhatóság nem tudta kellően alátámasztani az ellene felsorolt vádakat, és "a bíróság már most elismerte", az általa vezetett szervezetektől "egy fillér sem került ki".

Bogdán János elnökhelyettes azt mondta: "ha a vérünket akarják, ingyen nem kívánjuk odaadni, mert az MCF ütőképes és golyóálló csapat".

Kolompár Orbán egy kerti grillezőbe dobta és felgyújtotta azt a szerinte közel 23 ezer ajánlószelvényt, amelyet az MCF jelöltjei számára gyűjtöttek össze. Kolompár azt mondta: azért tette mindezt, hogy ne érhesse őket az a vád, más pártoknak adnák át azokat pénzért, vagy más ellenszolgáltatásért cserébe.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?