2010. március 20. | 17:15
Az e-könyv lesz a hazai könyvpiac jövője
Az idei budapesti nemzetközi könyvfesztiválon mutatkozik be az első két e-könyvre épülő hazai vállalkozás, a Bookline és a Líra közös leányvállalata, az eKönyv Magyarország Kft., illetve a Kossuth Kiadó vállalkozása, a multimediaplaza.hu.

Nemcsak e-könyveket, hanem mindenféle elektronikus tartalmat kínáló webáruházat hoz létre a Kossuth Kiadó - mondta Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója az MTI-nek. "Április 24-én tartjuk a bemutatóját a multimediaplaza.hu-nak, ami Magyarország első online letöltőplázája lesz" - nyilatkozott az igazgató. Mint elmondta: a weboldalon mintegy kétszáz e-könyv lesz megtalálható, de képeket, ötven hangoskönyvet, térképeket, archív felvételeket is le lehet majd tölteni.

Kocsis András Sándor hangsúlyozta: nem a könyvpiac forgalmának visszaesése miatt indítják el új vállalkozásukat, hanem mert szerinte most alakult ki olyan vásárlóréteg, amely fogékony az új technológiára. "A célközönségünk várhatóan főleg a fiatal üzletemberek lesznek, akik gyorsan élnek és gyorsan akarnak információhoz jutni" - tette hozzá.

A kiadó az új szolgáltatáshoz szükséges hardvert is árusít majd, ám hogy melyik céggel szerződnek, az egyelőre még nem nyilvános. "A világ harmadik legnagyobb vállalkozásáról van szó ebben a műfajban" - árulta el Kocsis András Sándor, hozzátéve: magas színvonalú adathordozóról van szó, ami számos funkciót tömörít majd. Lesz benne mp3 lejátszó, érintőképernyő és kézírás-felismerő szoftver.

"Megszállott könyves vagyok, de magam is egy ilyen készülékkel indultam el legutóbb üzleti útra. Az e-papírnak nincs háttérvilágítása, ezért szembarát, ráadásul így a gép üzemideje is rendkívül tartós. Tizennyolc napig voltam úton, és azalatt egyszer sem kellett tölteni" - mesélt személyes tapasztalatairól a vezérigazgató, megemlítve, a "szembarát" technika hátránya, hogy nem lehet az e-könyveket félhomályban vagy sötétben olvasni. Viszont szinte korlátlan mennyiségű könyvet lehet rá letölteni.

Mivel az adathordozó alapvetően fekete-fehér nyomdai termékek közvetítésére alkalmas, a Kossuth kínálatában először publicisztika, szakirodalom és szépirodalom jelenik meg e-formátumban, valamint tervezik, hogy egyetemi jegyzetekkel is bővítik a kínálatot. "Ősztől az angol nyelvű könyvek is elérhetőek lesznek" - tette hozzá a vezérigazgató, aki az első évben néhány milliós forgalommal már elégedett lenne.

A technikai háttér fejlődésével és a formátumok megszilárdulásával indokolta Weiler Péter, a Líra-csoport informatikai igazgatója, miért most indítják be a Bookline-nal közös vállalkozásukat, az eKönyv Magyarország Kft-t. Weiler Péter az új vállalkozás ügyvezető igazgatói posztját közösen tölti be Starcz Ákossal, a Bookline.hu NyRt. vezérigazgatójával.

A cég webáruháza (www.txtr.hu) áprilisban indul, és az angol és német nyelvű e-könyveken túl magyar nyelvű tartalmat is kínál az olvasóknak. A cég nemcsak a Líra-csoport tulajdonában lévő kiadók könyveit árusítja majd e-formátumban, hanem igyekeznek bevonni a projektbe a kisebb és más nagyobb kiadókat is, hogy minél több hazai cég kiadványa megjelenhessen a e-könyvként is.

Az ügyvezető igazgató, aki szerint a közeli célok közül az egyik legfontosabb, hogy a könyvfesztiválra működjön a webáruház. "Minél több kötettel indulunk, annál könnyebb lesz a vásárlókat meggyőzni az új formátum praktikusságáról" - tette hozzá Weiler Péter, aki az indulást az internet-szolgáltatás kezdeti szakaszához hasonlította, amikor a nagy cégek hatalmas összegeket fektettek be, hogy kialakuljon az online magyar tartalomipar.

"Most nekünk kell befektetni, hogy létrejöjjön a magyar e-könyv piac. Ehhez jó minőségű és nagy mennyiségű könyvet kell átkonvertálni" - mondta, majd hozzátette, ehhez egy olyan szabványt, formátumot kellett találni, amely nemzetközileg is elfogadott, és amely a lehető legtöbb eszközön, például az otthoni pc-ken, iphone-okon is olvasható. "Olyan olvasót kerestünk, amely mobilkapcsolattal rendelkezik, hiszen így a nap huszonnégy órájában az ország bármelyik pontjáról lehet majd könyvet vásárolni" - mondta.

A közös cég regényekkel és ismeretterjesztő kiadványokkal jelentkezik először, májusban például e-formátumban is megjelenik az új Paolo Coelho-regény, a Brida. Weiler Péter ugyanakkor úgy vélte, az e-könyv vélhetően nem a bestsellerek piacát fogja erősíteni, a hatalmas tárhely és a kedvező árak miatt a kisebb közönségérdeklődést kiváltó kiadványok is népszerűek lehetnek.

Az adathordozó, vagy más néven olvasó ára még egyelőre bizonytalan. A Kossuth Kiadó és az eKönyv Magyarország Kft. különböző termékekben gondolkozik, ám úgy tűnik, hogy nagyjából ugyanannyiba fog kerülni a készülék, körülbelül hetvenezer forintba. Amit viszont kompenzál az e-könyvek kedvező ára, az előzetes becslések szerint ugyanis 30-50 százalékkal olcsóbban juthatunk az olvasmányok digitális változatához.

Mivel csak a papíralapú könyveket terheli 5 százalékos áfa, az e-könyvek után az általános, 25 százalékos forgalmi adót kell megfizetni. Az árelőnyből így rögtön elveszik húsz százalék, amit természetesen nem kívánunk a fogyasztókra hárítani - tette hozzá Weiler Péter.

Emiatt az áfatörvény módosítását kezdeményezi a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. Zentai Péter László, a MKKE igazgatója az MTI-nek elmondta: az Európai Unió szintén foglalkozik a kérdéssel, hiszen számos tagállam szeretné elérni, hogy az e-könyvek is bekerülhessenek a kedvezményes adósávba. úgy vélte, az e-könyves piac szereplőire nagy felelősség hárul, hiszen olyan rendszereket kell kialakítaniuk, amelyek megvédik a könyvszakmát az illegális letöltések okozta károktól.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Megmutatta házát a Grace Klinika sztárja
2/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
3/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
4/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
5/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban


Vigyázat! Gyereke egészsége lehet a tét! - ÁNTSZ vizsgálatok a BKV-nál

Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?