2010. március 21. | 01:07
Timothy Dalton nője másnak szült gyereket
64 éves Timothy Dalton walesi színész, akinek élettársa nemrég egy másik színésznek szült gyermeket

Kisfiúként talán akkor határozta el, hogy színész lesz, amikor Richard Burton térdén lovagolt, apja ugyanis híres rendező volt, s a házukban sok színész megfordult, így Burton is. Alig várta, hogy a középiskola után végre színiiskolába járhasson, ott pedig olyan gyorsan haladt előre, hogy meg sem várta a végét, egy színházhoz igazolt, huszonkét évesen pedig leforgatta első filmjét: Az oroszlán télen című sikerfilmben játszotta Fülöp francia királyt.

Nem filmszínész, hanem színművész akart lenni, és tehetsége révén ez lehetővé is vált: a tekintélyes Royal Shakespeare Company tagjaként bejárta a világot. Ám a filmrendezők nem hagyták békén, és ő többeknek igent mondott, szerencsére, mert így a világ is megismerhette.

James Bond-filmek címszerepével lett filmsztár, a női rajongók millióit pedig az Elfújta a szél folytatásában Rhett Butlerként nyűgözte le. A mai értelemben vett sztár nem lett belőle, nem jár puccos partikra, inkább békésen olvasgat odahaza, elmegy horgászni vagy az operába. Alkoholt nem iszik, viszont fiatalon a női szépség nagy rajongója volt, olyan csodás nőkhöz fűzték gyöngéd szálak, mint Vanessa Redgrave, Ursula Andress és Stephanie Powers. Az utóbbi évtizedben egy ukrán modellel élt, aki kisfiúval ajándékozta meg, ám a szépséges Oksana nemrégiben azzal került a lapok címoldalára, hogy gyermeket szült Mel Gibsonnak.



 STOP
Forrás: STOP/Sztárnaptár












1/5
Győzike ezt egy darabig nem felejti el!
2/5
Vörös nedv patakzott végig az RTL sztárjának arcán - és élve...
3/5
"Lefogtam, ő pedig leszúrta" - brutális gyilkosság 15 évesen...
4/5
Botrány! Tojással gyalázták meg a NENYI-t a hivatalban
5/5
Marjai Judit: miért kell napi 12 orgazmus?


Megmentik a szívbeteg Lacikát, de lehet, hogy a családja belepusztul

Az új miniszterek luxusautókat örököltek - Navracsics két autója

Ők a legdurvább bűnözők: embert öltek, raboltak, fegyverük van!

Máris temet az Orbán-kormány

Köztéri szex Magyarországon! - Az utcán, a parkban, a téren - Fotó!

Mick Jagger is szóba került főpolgármesterként - Viharfellegek a szocialistáknál

Morvai Krisztina visszatér és országjárásba kezd

Nyaralnak a befektetők - Mindenre érzékennyé vált a piac



Magyarok döntötték meg a gigapanorámafotók világrekordját
Úgy tolja neki, hogy közben lobog a füle - Fotó!
Nagykörút felújítás, dugók, fotók
Légi csodák - ilyet nálunk nem fog látni! Fotók!
Gádzsik mell-villantós roma ruhákban - Fotók!



A kőkemény puding esete az IMF-el
A magyar kormány ismét megmutatta a világnak, hogy nem hagyja magát befolyásolni, még akkor, sem ha döntése következtében regnálása alatt másodszor dől be a forint nevű nemzeti játékpénz. Nem és nem, nekünk ne mondja meg senki a frankót, mi kemények vagyunk, mint a terméskő, még akkor is ha az egyik legsérülékenyebb gazdaság a miénk.

Egy sör mellett
Bocsáss meg, Győzike!
A Dumánál
Budai, az új Kosztolányi
Lapcsócsáló
A kormány már ezt is megoldotta!
KultúrBúvár - heti friss
Egetverő árak, tájékoztatás nélküli büntetések



Budapest 30 °C
16 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Hova küldené nyaralni politikusainkat?