2010. május 21. | 01:58
A pedagógusokat senki sem kérdezte meg

Képünk illusztráció
Fotó: STOP/Zázrivecz Richárd

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) aggályosnak tartja, hogy a KDNP megváltoztatná az önkormányzati iskolák egyházi fenntartásba adásának jelenlegi szabályozását - közölte az érdekvédelmi szervezet.

A szakszervezet azt kifogásolja, hogy azt átadást úgy módosítanák, hogy eltörölnék azt az ötéves moratóriumot, amely alatt jelenleg az átadó önkormányzatoknak kell állnia az egyházi iskoláknak járó alapnormatívát kiegészítő támogatást.

Az erről szóló javaslatot Semjén Zsolt és Szászfalvi László kereszténydemokrata politikusok hétfőn terjesztették be, szándékuk szerint az egyházi iskolák hátrányos különböztetését megszüntetendő. A javaslat indoklásában az szerepel, hogy a január 1-jétől élő szabályozás alkalmatlan a 2008-as egyházi közoktatás finanszírozását vizsgáló ÁSZ-jelentésben foglaltak végrehajtására és értelmetlenné teszi az arra hajlandóságot mutató önkormányzatok számára az egyházi fenntartású intézmények támogatását, hiszen ezek a támogatási összegek az egyházi kiegészítő támogatásból levonhatók.

Az érdekvédelmi szervezet közleményében arra hivatkozik, hogy Magyarországon az egyházi iskolák százszázalékosan a központi költségvetésből kapják a támogatást, és ha egy önkormányzat úgy dönt, hogy átadja iskoláját valamelyik egyháznak, további öt évig még neki kell fizetnie az alapnormatívát kiegészítő támogatást. Ez zárja ki, hogy a helyhatóságok anyagi motiváció miatt próbáljanak megszabadulni az alapfokú közoktatási intézmények fenntartásától, mint kötelezően ellátandó feladatuktól - fejtegetik.

A vatikáni megállapodás azért született, hogy Magyarországon érvényesüljön a lelkiismereti és vallásszabadság, s ennek megfelelően a szülő maga dönthesse el, hogy állami, egyházi, vagy egyéb fenntartású intézménybe járatja-e gyermekét - írták.

A szakszervezet szerint a KDNP által benyújtott közoktatási törvénymódosítás az önkormányzatokat arra ösztönzi, hogy közoktatási intézményeiket egyházi fenntartásba adják. Ezzel azonban egyrészt épp a szülő és a diák döntési szabadsága veszne el, s a szülők és a diákok alkotmányos alapjoga korlátozódna illetve sérülne. Azt is kiolvasták a javaslatból, hogy az egyházi fenntartású intézményekben foglalkoztatott pedagógusok elveszítik a közalkalmazotti jogviszonyukat, az ehhez kapcsolódó foglakoztatási jogbiztonságot, valamint a világnézeti semlegességhez való jogukat.

A Pedagógusok Szakszervezete sajnálatosnak tartja, hogy egy ilyen fontos kérdésben nem élhetett véleményezési jogával, mert az indítvány benyújtása előtt nem történt a törvényben előírtaknak megfelelően egyeztetés - zárták közleményüket.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 21 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?