2010. július 08. | 20:59
Az MDF nem közösködik
Az MDF folytatja a felkészülést az önkormányzati választásra, a felkészülés július végéig tart majd - közölte Makay Zsolt, az MDF elnöke.

A június 20-án megválasztott új elnök az MTI azon kérdésére, hogy az MDF kíván-e főpolgármestert jelölni, azt válaszolta: ezt a kérdést még vizsgálja az MDF. Hozzátette: a főpolgármester-jelöltnek nem kell párttagnak lennie.

Mint mondta, több kerületi, vidéki civil szervezettel és parlamenten kívüli pártokkal is folynak egyeztetések az önkormányzati választáson való indulással kapcsolatban.

Kérdésre válaszolva közölte: az MDF vezetősége nem látja alapját annak, hogy a párt parlamenti pártokkal induljon együtt az önkormányzati választáson.

Arra a kérdésre, hogy Dávid Ibolya volt elnök és Herényi Károly volt elnökhelyettes párttagságát fel kívánják-e felfüggeszteni, ha az ügyészség vádat emel ellenük, azt válaszolta: a párt új vezetése nem kíván ezzel a kérdéssel foglalkozni.

Azonban ha ez megtörténik, elképzelhető, hogy lesz olyan MDF-tag, aki etikai bizottság elé utalja a kérdést - tette hozzá. (Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt társtettesként elkövetett egy rendbeli személyes adattal visszaélés miatt hallgatták ki a főügyészségen szerdán. Az UD Zrt.-ügynek immár négy gyanúsítottja van: Dávid Ibolya, Herényi Károly, valamint Tóth Károly, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának egykori MSZP-s alelnöke és Szilvásy György volt titokminiszter.)

Makay Zsolt elmondta azt is: augusztus végéig még összeülne az MDF választmánya, hogy új országos választmányi elnököt válasszon.

Kérdésre válaszolva közölte: a pártnak 430 millió forint a jelzálog alapú hitele, és közel 230 millió forint kifizetetlen számlája van. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent beszámolójából kiderül: a Magyar Demokrata Fórum 131,6 millió forintot költött a tavaszi országgyűlési választás kampányára, ezzel betartotta a kampányra fordítható pénzeszközökre vonatkozó törvényi előírásokat).

Makay Zsoltot június 20-án választották meg az MDF elnökének. Az MDF-nek azért kell új vezetést választania, mert Dávid Ibolya április 11-én, a választások első fordulójának éjszakáján lemondott elnöki tisztségéről.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?