2010. július 16. | 09:02
Ikvai-Szabó Imre: óriási lehetőség előtt áll a kormány!
Óriási lehetőség előtt áll a parlamenti többség: egyszerűsítheti az önkormányzatok feladatait és az ágazati jogszabályokat, vagyis a kétharmados többség birtokában összehangolhatja az önkormányzatok kötelezettségeit a lehetőségeikkel - mondta Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes.

A politikus szerint az önkormányzatok gazdálkodása a határához érkezett: túl sok feladatuk van, túl nagy a bürokrácia, az elmúlt években pedig a kormányok mindinkább kivonultak az önkormányzatok finanszírozásából.

Jellemzik az állam kivonulását az önkormányzatok finanszírozásából a személyi jövedelemadók (szja) helyben maradó részét érintő változtatások: amíg 1990-ben az szja 100 százaléka maradt az önkormányzatoknál, napjainkban mindössze 8 százaléka. De ugyanilyen látványos az intézmények működéséhez szükséges normatív állami támogatások reálértékvesztése - mutatott rá, hozzátéve, az önkormányzatoknak tehát évről évre egyre nagyobb mértékben kell saját bevételeikből fedezniük kiadásaikat.

Mint mondta, tavaly a válság miatt folyatódott az állam kivonulása az önkormányzati finanszírozásból, ez a Fővárosi Önkormányzat számára 3,5 milliárd forint "mínuszt" jelentett, ami egy kistelepülésnek a komplett éves költségvetése.

Eközben az önkormányzatok ellátandó feladatait nagyon sok jogszabály határozza meg, köztük az önkormányzati törvény és az olykor elavult ágazati jogszabályok. A politikus szerint az önkormányzatok állami támogatását csak a feladatok szűkítésével párhuzamosan lehet meghatározni, ez a feladat vár az új kormányra, amely a kétharmados többség birtokában "hozzányúlhat" ehhez a területhez is.

Üdvözlendő minden olyan kormányzati lépés, amely kiszámíthatóvá, kevésbé bürokratikussá és centralizáltabbá teszi a rendszert - mondta. Hangsúlyozta: az őszi önkormányzati választás után elkerülhetetlen az önkormányzati feladatok átgondolása, újraszabályozása, ebben pedig az Állami Számvevőszék is segíthet.

Ikvai-Szabó Imre szükségesnek nevezte, hogy egységes koncepció alapján gondolják újra többi között az egészségügyi ellátás, az oktatás, a szociális ellátás önkormányzatokra vonatkozó előírásait.

Óriási lehetőség előtt áll a parlamenti többség: egyszerűsítheti az önkormányzatok feladatait és az ágazati jogszabályokat, vagyis a kétharmados többség birtokában összehangolhatja az önkormányzatok kötelezettségeit a lehetőségeikkel - jelentette ki.



 STOP
Forrás: MTI












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Tisztogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumban - Részletek

Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?