2010. július 21. | 09:04
Bele tudnék szeretni Brad Pittbe - mondta a férj!
Az Oscar-díjas spanyol szívtipró bizarr kijelentést tett, azzal, hogy azt mondta, képes lenne "szerelembe esni" az amerikai színésszel.

Javier Bardem, aki nemrég vette feleségül Penélope Cruz-t, bevallása szerint úgy érezte magát, mint egy tinédzser kislány, amikor először találkozott a 'Becstelen brigantik' sztárjával, mert annyira jóképűen festett, hogy alig akart hinni a szemének.

"Volt alkalmam találkozni Brad Pitt-el. Micsoda szépség. Gyönyörű férfi, öröm ránézni" - mondta Bardem az ELLE magazinnak.

"De az ő szépsége sok mindenből fakad. Ahogyan beszél, ahogyan érdeklődik afelől, amit mondasz. És a teste! Hűha! Elképesztő, nem? Úgy éreztem, mintha, nem is tudom, mintha bele tudnék szeretni."

"Csak kétszer találkoztam vele, de nagyon gáláns volt és nagylelkű. Nem ismerem olyan jól, de le merem fogadni, hogy nagyon jó ember. És onnan jön az ő igazi szépsége. Belülről, mert nagyszerű személyiség."

Bardem kollégái ugyanolyan pazar véleménnyel vannak a spanyol színészről, mint ahogyan Javier dicsérte Brad-et.

"Egyik nap, a forgatás után elmentünk egy étterembe, ahol karaoke is volt. Javier felpattant és elkezdett énekelni. Az egész színpadot körbetáncolta és énekelt közben. Woody Harrelson és én alig tudtuk elhinni. Annyira nevettünk, hogy majd leestünk a székről. Mintha Barbra Streisand vagy Mariah Carey veszett volna el benne" - mesélte Josh Brolin, akivel 'Nem vénnek való vidék' című filmben játszott együtt.

A spanyol vért nem lehet letagadni!



 STOP
Forrás: STOP/One Média












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?