2010. július 21. | 20:59
Pierce Brosnan nem titkolja
Pierce Brosnan manapság Roman Polanski politikai thrillerre, a Szellemíró hőseként hódít a mozikban. A világhírű Oscar-díjas rendező az egykori brit miniszterelnök, Tony Blair szerepét osztotta az egykori James Bondra.

"A hasonlat kézenfekvő, miután a regényt, amiből a film született, valóban Blair figurája ihlette. Roman mégis azt mondta, hogy feledkezzünk meg az aktuálpolitikai megfeleltetésekről, és arról beszéljünk, ami valóban lényeges. Hogy tudniillik a hatalom felemészti az emberi értékeket. Az általam megformált figura gyakorlatilag kivonult a politikából, mondhatni, száműzetésben él, amikor egyszer csak szembesítik a múltjával, a lelkiismeretével" - magyarázza Pierce Brosnan, aki a magánéletét illetően kényelmes ember hírében áll.

"Nem titkolom, szeretem a kényelmet. Egy pohár vörösborral a kezemben, szivarozva egy golfmérkőzés után kimondottan jól érzem magamat. Szeretem a csendet, a természetet, időnként festegetek. Másfelől szeretem hasznosnak tudni magam, ökológiai és egészségügyi kérdésekben hallatom a hangomat."



 STOP
Forrás: STOP/Tvr-hét












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?