2010. július 26. | 13:40
Erdélyi padlizsánkrém
Hozzávalók hat főre: 5 kisebb, egyenként kb. 30 dkg-os padlizsán, 2 vöröshagyma (kb. 20 dkg), 1 csapott kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 8-10 evőkanál majonéz, pár csepp citromlé, egy kevés mustár

A megmosott padlizsánokat letörölgetjük, kocsányostul rostélyra fektetjük és izzó, de nem túl forró faszénparázs fölött, többször megforgatva kb. 30 perc alatt megsütjük. Az sem baj, ha egy kicsit megég. Ha nagyobbak a padlizsánok, akkor lapjában félbevágva, vagy akár fölszeletelve is megsüthetjük, de akkor ennek megfelelően kevesebb sütési idővel kalkuláljunk.

A sült padlizsánokat ezután egy zacskóba vagy lábasba rakjuk és lefedjük. 15 percig hagyjuk, hogy a keletkező gőzben összeessen, így könnyebb megtisztítani, meghámozni.

Ezután levét kinyomkodjuk, majd húsát nagyon apróra vágjuk vagy ledaráljuk. A lereszelt vöröshagymával, a sóval, a borssal és a majonézzel összekeverjük. Végül egy kevés citromlével és mustárral kellemesen pikánsra ízesítjük. Jól behűtve, puha kenyérre vagy pirítósra kenve kínáljuk.

Tipp: A megsütött, ledarált padlizsánt kis műanyag tálkákban lefagyaszthatjuk, így télen bármikor frissen készíthetjük belőle a krémet. Az eredeti recept szerint a sült padlizsán levét kinyomkodjuk - pedig kár érte, mert nagyon finom. Ráadásul mire kihűlt, szinte olajsűrűségű lesz, így nemcsak ízesíti, de egy kicsit kocsonyásítja is a kész krémet. Érdemes tehát kipróbálni úgy is, hogy nem nyomkodjuk ki!



 STOP
Forrás: STOP/Príma Konyha












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?