2010. július 27. | 16:16
Pasztinákleves reszelt tésztával
Egy rész (kb. 20 deka) vegyes zöldséget és két rész pasztinákot megtisztítunk, karikákra vágjuk, és egy fej apróra vágott vöröshagymával olajon megpároljuk. Egy evőkanál durumliszttel meg egy mokkáskanálnyi pirospaprikával megszórjuk, majd 1,5 liter vízzel (amihez zöldséges húsleveskockát is hozzáadhatunk) fölengedve felforraljuk. Egy zöldpaprikát meg két paradicsomot is hozzáadunk, és addig főzzük, amíg a zöldség meg nem puhul.

Közben egy tojásból annyi liszttel, amennyit felvesz, rugalmas, de kemény tésztát gyúrunk, és káposztareszelőn a forrásban lévő levesbe reszeljük. Akkor jó, ha a tészta a leves tetejére már feljött.

Tipp: idényben frissen kifejtett zöldborsóval vagy zöldbabbal, fejtett babbal vagy fölszeletelt csiperkegombával is gazdagíthatjuk.

Megjegyzés: A pasztinák különleges gyökérzöldség, ami a petrezselyemgyökérhez szinte a megszólalásig hasonlít, csak kissé sárgásabb színű és édesebb ízű. Önmagában képes a gyökeret, a sárgarépát, de még a zellert is helyettesíteni. Jó tulajdonságai közé tartozik, hogy sosem lesz fás és könnyen megfő. Levele azonban nem ehető, aki tehát petrezselyemgyökér helyett a kertjébe pasztinákot vet, külön ültessen zöldpetrezselymet vagy helyette zsázsát. Érzékeny bőrűek a pasztinák szedésekor jó, ha kesztyűt húznak, mert a levele bőrgyulladást okozhat.



 STOP
Forrás: STOP/Príma Konyha












1/5
Kiss Pál Tamás esélyesként ül volánhoz
2/5
"Részemről már a múlté" - Debreczeni Zitát választották a lá...
3/5
Száznapos a kormány: ez történt eddig
4/5
Meztelenül fetreng a kavicságyban a gyönyörű modell
5/5
Hatalmas kihívás előtt áll a Csillag születik sztárja


Ez még nem a demokrácia halála - A választással végük lehet vidéken a kis szerve...

Tanévkezdési horror - Börtönben és pszichiátrián a három diáklány

Különös döntés - Fidesz-Jobbik összeborulás a választásokon!

Összecsaptak a romák - Választási csalással vádolják Farkas Flóriánt

Bréking! Orbán Viktor feltámadt!

Ők az új magyar haderő példaképei - Orbán hátulról irányít

Szeretlek, nem akarlak bántani, írta a norvég diáklánynak kínai gyilkosa - Fotó

"Idén először nem szakadt cipőben megy a gyerekem iskolába"



A Sugarbird lányok megint szaporodtak - videó!
Több százan ostromolták a Kékest bringájukkal - videó!
Hadihajók ünnepi felvonulása a Dunán - videó!
A Sziget a levegőből - videó!
Felhőszakadással búcsúzott a Szigettől az időjárás - videó!



Kedves Angelina Jolie!
Hallom, hogy jössz hozzánk, Magyarországra, lakni, mert itt forgatsz filmet. Tök jó! De azért figyelmeztetnélek egy-két dologra, hogy ne lepődj meg annyira.

Egy sör mellett
Ha meghúzod a lányom, kikaparom a szemed!
A Dumánál
Az LMP cédulái
Lapcsócsáló
Ez lenne az igazán nagy Magyarország
KultúrBúvár - heti friss
Itt van az Ősz, itt van újra....



Budapest 22 °C
9 °C




Legyen a Stop
riportere!
További részletek »


Mennyibe kerüljön 1 svájci frank?